2012. szeptember 23., vasárnap

A szobatársam és a sok M napja



Elöljáróban csak annyit, hogy eddig sokszor írtam, hogy póréhagymás ételeket ettem itt. A tegnapi éjszakai piacos kalandunk után jöttem rá, hogy az nem poré, hanem újhagyma. Mindig keverem a kettőt (tudom ez életbevágóan fontos volt)
Szóval megismerkedtem az új szobatársammal, Ellie-vel. Nagyon aranyos lány, az első mondatai bocsánatkérések voltak, hogy használt párat a kitépős zsebkendőim közül. A szárazföldről való, az mondta, hogy egy kis szigetről való Hongkongtól nem messze. (Szegény azt hitte, hogy annyira el vagyok tévedve az ázsiai földrajzban, mint ő az európaiban, mert később kiderült, hogy ez a sziget Makaó, csak gondolom nem gondolta, hogy tudom, hogy az hol van.) A Master éveit csinálja itt, oktatás szakon (bármi is legyen az). Az első három egyetemi évét is itt csinálta Tajvanon, csak egy másik egyetemen. Angolul beszél, de kell neki némi segítség. Nagyon ázsiai, rengeteget sminkel, és tényleg rá sem lehet ismerni smink nélkül. Amikor kérdezte, hogy honnan való vagyok, a válaszomra csak bólogatott. Majd megkérdezte, hogy az Európában van ugye? Mondtam, hogy igen. Erre ő akkor tudsz franciául ugye?.... Európainak lenni= franciául tudni? Mondtam, hogy egy keveset tudok. Szombat este mesélte, hogy rákeresett Budapestre a neten. Kérdezte, hogy hol van Magyarország pontosan, Franciaország mellett? Kicsit nehéz volt elmagyarázni neki úgy, egyik ország nem mondott neki semmit Franciaország és Oroszország között. Svájcról is hallott már, de semmi másról nem. Nehéz volt így.
Összepakoltam és elindultam a csütörtök esti órámra. Ázsia-óceániai regionális fejlődés a neve. Nem néz ki rossznak, de elég szigorú a tanár. Ki kellett sétálni a katedra mellé és a tanár mikrofonjában bemutatkozni. Én voltam az első, mert csak az én nevemet tudta olyan rövid idő alatt megjegyezni. Kérdezte, hogy melyik egyetemre jártam, és amikor az Eötvös Loránd Tudományegyetem mondott neki valamit, akkor bizonyosodtam meg róla, hogy tényleg ez a nő volt az, aki múltévben előadás tartott az egyetemen és én ott voltam. Amikor ezt meg is beszéltük, akkor látszott, hogy még jobb megjegyzett magának. Ettől kezdve hív engem Leyla, aki szintén ott volt ezen az órán, tanár kedvencének.
Ugyanezen a napon, ugyanebben az időben volt a nemzetközi diákok üdvözlő bulija. Kaptam rá ingyen jegyeket, mert EU állampolgár vagyok. Megtartottam a jegyet és azt kívántam, hogy a tanár hamarabb befejezze, hogy legalább az összejövetel egy részén ott lehessek. Szerencsére így is történt, úgyhogy jó, hogy pirosban voltam aznap, ami a dress code a bulin. Leyla jött haza, mert annak ellenére, hogy ő is vett jegyet, visszavitte azt, amikor rádöbbentünk, hogy nekünk akkor óránk van.  
Az esemény nagy része már lement, nem jutott nekem kaja és választanom kellett, hogy mi érdekel, mert különféle standok voltak, amiknél helyi dolgozat lehetett csinálni. Sorba álltam az egyik standnál, ahol egy idős néni kalligráfiával leírta a nevünket egy könyvjelzőre, amit utána persze haza is hozhattunk. Egy másik standnál kis zacskókban egy kulcsdísz elemei voltak. Ebben lehetett megcsinálni a dísz egy másik helyi nő segítségével. Paradicsomszerű bogyók vannak a végén, ami egy helyi szerencsét hozó gyümölcsöt szimbolizálnak. Lehetett még helyi ruhákban és maszkokban fotózkodni, kalligráfiát írni, de ezekre a késői érkezésem miatt nem volt időm. Műsorral is szórakoztattak minket. Egy lány, aki ezen az egyetemen végzett és most egy színházban színész, Pekingi operából énekelt. Az operákból ismert ruha és smink volt rajta, de sajnos szerintem nem ő maga énekelt, az ének és a zene szalagról ment. Megtudtam viszont, hogy a hosszú szalagszerűségnek, amilyen minden női szereplőnek van az operákban, funkciója is van. Ezzel fejezik ki az érzelmeiket, csak tudni kell milyen jelzése mit jelent. Voltak tradicionális hangszerek is és modern és helyi táncok is.
Az egész végén tombolát húztak. A kisebb ajándékokért én is indulhattam, mert ahhoz csak a belépőnk kellett, a nagyobb nyereményekért viszont már nem, mert ahhoz az kellett, hogy minimum négy standot teljesítése után kapjunk négy pecsétet a papírunkra, amit aztán bedobunk egy dobozba, ahonnan a nyerteseket kihúzták. Nekem csak a már említett két dologra volt időm, ezért nem is pecsételtettem, mert tudtam, hogy nem lesz az elegendő pecsét.
Az összejövetelen találkoztam az egyik magyar lánnyal. Vele beszélgettem és egy darabig együtt is jöttünk haza, de aztán ő elbiciklizett más irányba, mert nem a koleszokban lakik.

Pénteken már valami kulturális programra vágytunk, ezért a buli után találkoztam Leyla-val, hogy megbeszélhessük, mit is akarunk megnézni. A Palota múzeum érdekelt minket a legjobban, ahol azokat a tárgyakat tárolják és állítják ki, amiket a szárazföldről hoztak át. Aznap viszont csak egy fél napunk volt múzeumot nézegetni, ezért kinéztük a legközelebbit. A Nemzeti Történelmi Múzeumot néztük ki, ami útközben volt a suli és Ximen között, amit aznap mutattam meg Leyla-nak és Daniela-nak. Csak hamarabb kellett leszállnunk a buszról és egy kicsit sétálnunk kellett a városi botanikus kert felé. A botanikus kertre is kíváncsi lennék, de azt hallottam, hogy tavasszal sokkal szebb és ezt az a kis része is alátámasztotta, amit a múzeum ablakából láttam. Maga a múzeum annyira jó volt csak az ára. Alapból 15 dollárt (kb. 110 Ft) lett volna fizetni. Én adtam a néninek egy 10-es és egy 5-ös érmét, erre visszaadott egy 5-öst. Tehát kb. 70 Ft-ért néztem meg a múzeumot. Az földszintje sajnos zárva volt, mert átrendezik, pedig szerintem ott lehetettek a legérdekesebb kiállítási tárgyak. A másodikon egy helyi művész képei voltak kiállítva időszakos jelleggel. Voltak közöttük elképesztően jók és elképesztően csúnyák is. A második (itt harmadik) emelten már végre régebb tárgyak is voltak, használati eszközök, edények, régi pecsétek (amik pont úgy néztek ki, mint a maiak) és szobrok. Innen nyílt kilátás a most nem olyan szép botanikus kertre.
Kijövetel után sétáltunk még egy kicsit az épület körül, de aztán elindultunk visszafelé a busz és a nagyobb út felé, mert nagyon éhesek kezdtünk lenni. Elhatároztuk, hogy tudjuk, hogy nem jó nekünk meg ilyesmi, de aznap valami nyugati stílusú gyorskajára vágytunk. Azt mondta Leyla, hogy emlékszik egy McDonald’s-re nem messze a buszmegállótól, ahol leszálltunk. Elindultunk felé, de időközben megláttunk egy Pizzahut-ot. Már kezdtem úgy érezni magam, mint a nyugati fiatalok, akikkel nem sokkal az ideérkezésem után találkoztam a belvárosban. Szembejöttek velünk, megállítottak és csak annyit kérdeztek, hogy tudunk-e egy gyorséttermet itt a környéken. Gondolkoztunk Mátéval és emlékeztünk, hogy láttunk egy Subway-t nem messze. Nagyon megörültek ennek és elindultak oda. Szidtam őket, hogy itt vannak Ázsiában, ahol annyi finom kaját lehet enni, ők meg gyorsételt keresnek. Ekkor totál megértettem őket.
A Pizzahut nagyon drága volt – ahogy sejtettem-, ezért inkább továbbmentünk. Ott megláttunk egy helyi hamburger lánc egyik boltját, azt hiszem Mos Burger-nek hívják. Ott is elég drágák voltak a kaják, de már jobb, mint a Pizzahut-ban. Leyla-nak ekkor eszébe jutott, hogy valaki mondta neki, hogy akció van a napnak ebben a szakában a McDonald’s-ban úgyhogy mégis tartanunk kéne magunkat az eredeti tervhez. Viszont nem találtunk sehol sem, ezért felszálltunk a busz és elmentünk a pályaudvarhoz, ahol tudtam pontosan, hogy hol van. Nincs is Tajpejnek olyan területe, amit annyira ismernék, mint a pályaudvar mögötti utcákat.
Tényleg akció volt a Mekiben. Kb. 700 Ft volt egy menü. Ebéd- és vacsoraidőben él ez az akció. Fűszeres csirkés szendvicset kértünk. Jó nagy adag innivalót kapunk hozzá és eléggé beteges, szürkés színű sült krumplit. Az ebéd mellett kellemes program volt a chilei, a magyar és az itteni McDonald’s és az ott kapható étel összehasonlítása. Itt többek közt kaptunk hozzá ketchup-ot ingyen, ami Chilében is van, otthon viszont nincs (ha jól tudom). Magyarországon viszont egészségesebb színű a krumpli, Chilében pedig ugyanilyen beteges. Stb. stb.
Megérkezett Dani is, szóval mehettünk Ximen-be. Én előtte még vettem egy bubble tea-t, mert az ilyen nézegetős, vásárlós napok nem érnek semmit anélkül. Felfedeztünk egy képregény boltot. Az egyik része csak képregényekkel volt tele, amik közül egyik sem volt angol (de annak a képregénynek, amit olvasok és, aminek angolul még csak a 10. része jelent meg, itt ki volt már a 16. is adva). Hátul anime-s és manga-s figurák, kulcstartók, írószerek stb. voltak. Sajnos/szerencsére nem vettem semmit, mert semmi nem volt a kedvenc manga-imból. Több cipőboltot is végignéztünk, mert mindhármunknak cipőre van szüksége. Az egyik boltban, ahol én éppen egy polippal és halakkal kihímzett vászoncipőt próbáltam, Leyla majdnem megölte a tulaj kiskutyáját. Be akarta kötni a cipőjét, ezért felrakta az egyik kitett székre. Nem látta viszont, hogy a ruhák alatt, amik a széken voltak, ott van egy kiskutya. Ő is és a kutya is nagyon megijedtek. A gazdi pedig sopánkodva sietett oda és majdnem azzal a lendülettel ki is terelt minket a boltból.
Ximen többi része olyan volt, mint eddig. Felfedeztünk egy ötemeletes minden-cukit-árulunk boltot. Minden volt ott is írószerektől kezdve kutya alakú vágódeszkákig. Tudtunk, ha oda bemegyünk, akkor nem jövünk ki egyhamar és ez így is történt. Mindent megnézegettünk. Atán bementünk egy kis boltban, ahol nem volt semmi más, csak olyan játék automaták, ahol pénzbedobás után egy karral ki lehet szedni egy szőrme állatot, amit meg is kapsz. Az idő viszont nagyon korlátozott, talán 5-6 másodpercünk van, hogy a jó helyre irányítsuk a kart. Ha nem figyel az ember le is telik az ideje, mielőtt bármit is tenne és így elvész a 10 dollárja. Én egy kis Totoro figuráért próbálkoztam, de nem sikerült kihalásznom. Megbeszéltük viszont, hogy visszamegyünk és egy kis gyakorlás után sikerülni is fog. Találtunk egy jó cipőboltot, úgyhogy én vettem is egy új cipőt, a bármikor széteshető, otthonról hozott szandálom helyett.
Én főleg iPhone hátlapokat és díszeket nézegettem, mert itt nagyon olcsók, a díszek pedig nagyon menőek és sok fajta van belőlük. A telefon tetején lévő fülhallgató kimentbe lehet őket bedugni és így ott ülnek a mobil tetején. Végül is csak az utóbbit vettem, egy Totoro-sat és egy cicásat. Ezek után mehettünk haza, a pénzköltésünket felfüggesztve. 
 
  




                                                              A buli (Daniela képei)



                                              A múzeumhoz vezető út és a környéke





                                                    A múzeum és a mellette lévő pagoda


                                                             A botanikus kert


                                                                   Tajpej utcái





                                                      Ximen (ismét Daniella képei)

                                       A sok-sok Totoro. Innen akarok majd kihalászni egyet :)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése