Elöljáróban
csak annyit, hogy eddig sokszor írtam, hogy póréhagymás ételeket ettem itt. A
tegnapi éjszakai piacos kalandunk után jöttem rá, hogy az nem poré, hanem
újhagyma. Mindig keverem a kettőt (tudom ez életbevágóan fontos volt)
Szóval
megismerkedtem az új szobatársammal, Ellie-vel. Nagyon aranyos lány, az első mondatai
bocsánatkérések voltak, hogy használt párat a kitépős zsebkendőim közül. A
szárazföldről való, az mondta, hogy egy kis szigetről való Hongkongtól nem
messze. (Szegény azt hitte, hogy annyira el vagyok tévedve az ázsiai földrajzban,
mint ő az európaiban, mert később kiderült, hogy ez a sziget Makaó, csak
gondolom nem gondolta, hogy tudom, hogy az hol van.) A Master éveit csinálja
itt, oktatás szakon (bármi is legyen az). Az első három egyetemi évét is itt
csinálta Tajvanon, csak egy másik egyetemen. Angolul beszél, de kell neki némi
segítség. Nagyon ázsiai, rengeteget sminkel, és tényleg rá sem lehet ismerni
smink nélkül. Amikor kérdezte, hogy honnan való vagyok, a válaszomra csak
bólogatott. Majd megkérdezte, hogy az Európában van ugye? Mondtam, hogy igen.
Erre ő akkor tudsz franciául ugye?.... Európainak lenni= franciául tudni?
Mondtam, hogy egy keveset tudok. Szombat este mesélte, hogy rákeresett
Budapestre a neten. Kérdezte, hogy hol van Magyarország pontosan, Franciaország
mellett? Kicsit nehéz volt elmagyarázni neki úgy, egyik ország nem mondott neki
semmit Franciaország és Oroszország között. Svájcról is hallott már, de semmi
másról nem. Nehéz volt így.
Összepakoltam
és elindultam a csütörtök esti órámra. Ázsia-óceániai regionális fejlődés a
neve. Nem néz ki rossznak, de elég szigorú a tanár. Ki kellett sétálni a
katedra mellé és a tanár mikrofonjában bemutatkozni. Én voltam az első, mert
csak az én nevemet tudta olyan rövid idő alatt megjegyezni. Kérdezte, hogy
melyik egyetemre jártam, és amikor az Eötvös Loránd Tudományegyetem mondott
neki valamit, akkor bizonyosodtam meg róla, hogy tényleg ez a nő volt az, aki
múltévben előadás tartott az egyetemen és én ott voltam. Amikor ezt meg is
beszéltük, akkor látszott, hogy még jobb megjegyzett magának. Ettől kezdve hív
engem Leyla, aki szintén ott volt ezen az órán, tanár kedvencének.
Ugyanezen
a napon, ugyanebben az időben volt a nemzetközi diákok üdvözlő bulija. Kaptam
rá ingyen jegyeket, mert EU állampolgár vagyok. Megtartottam a jegyet és azt
kívántam, hogy a tanár hamarabb befejezze, hogy legalább az összejövetel egy
részén ott lehessek. Szerencsére így is történt, úgyhogy jó, hogy pirosban
voltam aznap, ami a dress code a bulin. Leyla jött haza, mert annak ellenére,
hogy ő is vett jegyet, visszavitte azt, amikor rádöbbentünk, hogy nekünk akkor
óránk van.
Az
esemény nagy része már lement, nem jutott nekem kaja és választanom kellett,
hogy mi érdekel, mert különféle standok voltak, amiknél helyi dolgozat lehetett
csinálni. Sorba álltam az egyik standnál, ahol egy idős néni kalligráfiával
leírta a nevünket egy könyvjelzőre, amit utána persze haza is hozhattunk. Egy
másik standnál kis zacskókban egy kulcsdísz elemei voltak. Ebben lehetett
megcsinálni a dísz egy másik helyi nő segítségével. Paradicsomszerű bogyók
vannak a végén, ami egy helyi szerencsét hozó gyümölcsöt szimbolizálnak.
Lehetett még helyi ruhákban és maszkokban fotózkodni, kalligráfiát írni, de
ezekre a késői érkezésem miatt nem volt időm. Műsorral is szórakoztattak
minket. Egy lány, aki ezen az egyetemen végzett és most egy színházban színész,
Pekingi operából énekelt. Az operákból ismert ruha és smink volt rajta, de
sajnos szerintem nem ő maga énekelt, az ének és a zene szalagról ment.
Megtudtam viszont, hogy a hosszú szalagszerűségnek, amilyen minden női
szereplőnek van az operákban, funkciója is van. Ezzel fejezik ki az
érzelmeiket, csak tudni kell milyen jelzése mit jelent. Voltak tradicionális
hangszerek is és modern és helyi táncok is.
Az
egész végén tombolát húztak. A kisebb ajándékokért én is indulhattam, mert
ahhoz csak a belépőnk kellett, a nagyobb nyereményekért viszont már nem, mert
ahhoz az kellett, hogy minimum négy standot teljesítése után kapjunk négy
pecsétet a papírunkra, amit aztán bedobunk egy dobozba, ahonnan a nyerteseket
kihúzták. Nekem csak a már említett két dologra volt időm, ezért nem is
pecsételtettem, mert tudtam, hogy nem lesz az elegendő pecsét.
Az
összejövetelen találkoztam az egyik magyar lánnyal. Vele beszélgettem és egy
darabig együtt is jöttünk haza, de aztán ő elbiciklizett más irányba, mert nem
a koleszokban lakik.
Pénteken
már valami kulturális programra vágytunk, ezért a buli után találkoztam
Leyla-val, hogy megbeszélhessük, mit is akarunk megnézni. A Palota múzeum
érdekelt minket a legjobban, ahol azokat a tárgyakat tárolják és állítják ki,
amiket a szárazföldről hoztak át. Aznap viszont csak egy fél napunk volt
múzeumot nézegetni, ezért kinéztük a legközelebbit. A Nemzeti Történelmi
Múzeumot néztük ki, ami útközben volt a suli és Ximen között, amit aznap
mutattam meg Leyla-nak és Daniela-nak. Csak hamarabb kellett leszállnunk a
buszról és egy kicsit sétálnunk kellett a városi botanikus kert felé. A botanikus
kertre is kíváncsi lennék, de azt hallottam, hogy tavasszal sokkal szebb és ezt
az a kis része is alátámasztotta, amit a múzeum ablakából láttam. Maga a múzeum
annyira jó volt csak az ára. Alapból 15 dollárt (kb. 110 Ft) lett volna fizetni.
Én adtam a néninek egy 10-es és egy 5-ös érmét, erre visszaadott egy 5-öst.
Tehát kb. 70 Ft-ért néztem meg a múzeumot. Az földszintje sajnos zárva volt,
mert átrendezik, pedig szerintem ott lehetettek a legérdekesebb kiállítási
tárgyak. A másodikon egy helyi művész képei voltak kiállítva időszakos
jelleggel. Voltak közöttük elképesztően jók és elképesztően csúnyák is. A
második (itt harmadik) emelten már végre régebb tárgyak is voltak, használati
eszközök, edények, régi pecsétek (amik pont úgy néztek ki, mint a maiak) és
szobrok. Innen nyílt kilátás a most nem olyan szép botanikus kertre.
Kijövetel
után sétáltunk még egy kicsit az épület körül, de aztán elindultunk visszafelé
a busz és a nagyobb út felé, mert nagyon éhesek kezdtünk lenni. Elhatároztuk,
hogy tudjuk, hogy nem jó nekünk meg ilyesmi, de aznap valami nyugati stílusú
gyorskajára vágytunk. Azt mondta Leyla, hogy emlékszik egy McDonald’s-re nem
messze a buszmegállótól, ahol leszálltunk. Elindultunk felé, de időközben
megláttunk egy Pizzahut-ot. Már kezdtem úgy érezni magam, mint a nyugati
fiatalok, akikkel nem sokkal az ideérkezésem után találkoztam a belvárosban.
Szembejöttek velünk, megállítottak és csak annyit kérdeztek, hogy tudunk-e egy
gyorséttermet itt a környéken. Gondolkoztunk Mátéval és emlékeztünk, hogy
láttunk egy Subway-t nem messze. Nagyon megörültek ennek és elindultak oda.
Szidtam őket, hogy itt vannak Ázsiában, ahol annyi finom kaját lehet enni, ők
meg gyorsételt keresnek. Ekkor totál megértettem őket.
A
Pizzahut nagyon drága volt – ahogy sejtettem-, ezért inkább továbbmentünk. Ott
megláttunk egy helyi hamburger lánc egyik boltját, azt hiszem Mos Burger-nek
hívják. Ott is elég drágák voltak a kaják, de már jobb, mint a Pizzahut-ban.
Leyla-nak ekkor eszébe jutott, hogy valaki mondta neki, hogy akció van a napnak
ebben a szakában a McDonald’s-ban úgyhogy mégis tartanunk kéne magunkat az
eredeti tervhez. Viszont nem találtunk sehol sem, ezért felszálltunk a busz és
elmentünk a pályaudvarhoz, ahol tudtam pontosan, hogy hol van. Nincs is
Tajpejnek olyan területe, amit annyira ismernék, mint a pályaudvar mögötti
utcákat.
Tényleg
akció volt a Mekiben. Kb. 700 Ft volt egy menü. Ebéd- és vacsoraidőben él ez az
akció. Fűszeres csirkés szendvicset kértünk. Jó nagy adag innivalót kapunk
hozzá és eléggé beteges, szürkés színű sült krumplit. Az ebéd mellett kellemes
program volt a chilei, a magyar és az itteni McDonald’s és az ott kapható étel
összehasonlítása. Itt többek közt kaptunk hozzá ketchup-ot ingyen, ami Chilében
is van, otthon viszont nincs (ha jól tudom). Magyarországon viszont egészségesebb
színű a krumpli, Chilében pedig ugyanilyen beteges. Stb. stb.
Megérkezett
Dani is, szóval mehettünk Ximen-be. Én előtte még vettem egy bubble tea-t, mert
az ilyen nézegetős, vásárlós napok nem érnek semmit anélkül. Felfedeztünk egy
képregény boltot. Az egyik része csak képregényekkel volt tele, amik közül
egyik sem volt angol (de annak a képregénynek, amit olvasok és, aminek angolul még
csak a 10. része jelent meg, itt ki volt már a 16. is adva). Hátul anime-s és
manga-s figurák, kulcstartók, írószerek stb. voltak. Sajnos/szerencsére nem
vettem semmit, mert semmi nem volt a kedvenc manga-imból. Több cipőboltot is végignéztünk,
mert mindhármunknak cipőre van szüksége. Az egyik boltban, ahol én éppen egy
polippal és halakkal kihímzett vászoncipőt próbáltam, Leyla majdnem megölte a
tulaj kiskutyáját. Be akarta kötni a cipőjét, ezért felrakta az egyik kitett
székre. Nem látta viszont, hogy a ruhák alatt, amik a széken voltak, ott van
egy kiskutya. Ő is és a kutya is nagyon megijedtek. A gazdi pedig sopánkodva
sietett oda és majdnem azzal a lendülettel ki is terelt minket a boltból.
Ximen
többi része olyan volt, mint eddig. Felfedeztünk egy ötemeletes
minden-cukit-árulunk boltot. Minden volt ott is írószerektől kezdve kutya alakú
vágódeszkákig. Tudtunk, ha oda bemegyünk, akkor nem jövünk ki egyhamar és ez
így is történt. Mindent megnézegettünk. Atán bementünk egy kis boltban, ahol
nem volt semmi más, csak olyan játék automaták, ahol pénzbedobás után egy
karral ki lehet szedni egy szőrme állatot, amit meg is kapsz. Az idő viszont
nagyon korlátozott, talán 5-6 másodpercünk van, hogy a jó helyre irányítsuk a
kart. Ha nem figyel az ember le is telik az ideje, mielőtt bármit is tenne és
így elvész a 10 dollárja. Én egy kis Totoro figuráért próbálkoztam, de nem
sikerült kihalásznom. Megbeszéltük viszont, hogy visszamegyünk és egy kis
gyakorlás után sikerülni is fog. Találtunk egy jó cipőboltot, úgyhogy én vettem
is egy új cipőt, a bármikor széteshető, otthonról hozott szandálom helyett.
Én
főleg iPhone hátlapokat és díszeket nézegettem, mert itt nagyon olcsók, a
díszek pedig nagyon menőek és sok fajta van belőlük. A telefon tetején lévő
fülhallgató kimentbe lehet őket bedugni és így ott ülnek a mobil tetején. Végül
is csak az utóbbit vettem, egy Totoro-sat és egy cicásat. Ezek után mehettünk
haza, a pénzköltésünket felfüggesztve.
A buli (Daniela képei)
A múzeumhoz vezető út és a környéke
A múzeum és a mellette lévő pagoda
A botanikus kert
Tajpej utcái
Ximen (ismét Daniella képei)
A sok-sok Totoro. Innen akarok majd kihalászni egyet :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése