Egy
unalmas péntek után szombaton óra után – ahol előadást kellett volna tartanom
és amit meg is csináltam, de a tanár nem hagyott időt, így most van egy
elkészített, elő nem adott előadásom - elhívtam Leyla-t és Marta-t filmet
nézni. Óra után chipset (pizzás Princles-t) és sört vettem és hazajöttem egy
kicsit összepakolni a szobámban. A Tinker, Tailor, Soldier, Spy-t néztük (már
nem is emlékszem a magyar címére, csak amit mi adtunk neki: Takarítónő,
Benzinkutas, Titkárnő…). Leyla-nak nem nagyon tetszett, bealudta és a vége
előtt el is ment, de Marta-val végignéztük.
Vasárnap
végre elmentem megnézni a Django elszabadul-t. El sem hiszem, hogy az volt a
második alkalom, amikor moziba mentem itt. Két hely lánnyal, Pei-shan-nal és
Daniella volt buddy-jával, Tiffany-val beszéltem meg, hogy megnézzük a filmet. Megbeszéltem
Pei-shan-nal, hogy vele az egyetem előtt találkozok, Tiffany-t meg felhívjuk a
buszról, amikor egy megadott pontnál vagyunk és ő a mozihoz jön. Ez jól is
hangzott, de csak aznap reggel döbbentem rá, hogy nincs meg Tiffany telefon
száma. Írtam neki Facebook-on, de nem válaszolt. Találkoztam Pei-shan-nal és
elindultunk. A 101-től nem messze mentünk moziba, megvettük a jegyeket – hármat
– és ameddig vártuk a film kezdetét és/vagy Tiffany-t, megettünk egy-egy
fánkot. Még mindig nem sikerült elérni Tiffany-t, így visszaváltottuk a jegyét,
vettünk popcorn kuponokat – itt nem a büfében kell fizetni az ilyenekért, hanem
a pénztárnál és aztán a kupont kell a büfében leadni – és felmentünk. A popcorn
és az innivaló mellé egy fahéjas rudat is kaptunk és pont azt ettük, amikor hív
Tiffany, hogy itt van, mi hol vagyunk? Nem tudtuk megvárni, mert már kezdődött
a film, de pont a kezdés előtt megérkezett, de mellettünk már nem volt hely,
így egy kicsit távolabb ült.
A
film nem volt rossz, de – ahogy vártam – nem ért fel Tarantino korábbi
filmjeivel. Szórakoztató volt, de nem fogom rendszeresen újra nézni, viszont
elmehettem moziba, hogy megnézhessem. Utána Pei-shan-nak mennie kellett, én
pedig Tiffany-val elmentem a 101-ben lévő könyvesboltba, mert szét akartam
nézni. Végülis nem vettünk semmit, mert mondta Tiffany, hogy a rákövetkező
héten minden le lesz árazva, így gondoltam, hogy majd akkor visszamegyek.
A
következő héten elkezdődött a kínai, amit megint intenzíven vettem fel, minden
reggel van tehát órám. A tanárnőm fiatal és nagyon kedves, de később kiderült,
hogy eléggé szigorú. Sokat követel, és néha nem tudom a lépést tartani a
tanulnivalókkal. A csoporttársak folyamatosan változtak az első héten, amikor
még lehetett csoportot változtatni. Végülis kilencen vagyunk, az egyik lengyel
lány, akivel előző negyedévben is jártam, egy portugál srác, két koreai lány,
egy japán srác és lány, egy holland srác és egy német lány. A német lányt,
Medea-t már említettem, mert jött velünk az egyik kirándulásra, amin
szeptemberben voltam. Ő végülis miattam van a csoportunkban. A helyi DM-ben
futottam vele össze a héten és mesélte, hogy egy gyenge csoportban van, de nem
baj. Kérdezte, hogy mi a szintem és mondtam neki, erre mondta, hogy ő
eredetileg azt gondolta, hogy majd az én szintemre rakják. Mondtam neki, hogy
ne maradjon a gyenge csoportban, hogy úgy érzi, hogy túl gyenge. Egy pár nap
múlva meg is jelent nálunk és a csoport egyik legjobb diákja lett.
Most
egyébként csak én tanulok mást is a kínai mellett. A holland srác most
diplomázik. De senki másnak nincs más „dolga” a kínain kívül. Ezért is mondtam magamnak,
hogy persze, tanulok, majd kínaira meg nem fogom elhanyagolni, de nem tragédia,
hogy nem minden dolgozatom tökéletes – főleg mivel hármat írunk hetente – plusz
én nem erre kapom az ösztöndíjat, mint ők, így nekem csak a szintlépéshez kell
egy eléggé alacsony százalékot elérnem, ami meg csak sikerülni fog.
Ezen
a héten kezdtem el tollasozni is. Myriam mondta, hogy eljárna vele és vett
ütőt, így én is elmentem a campus sportboltjába, ahol megpróbáltam
elmagyarázni, hogy mit akarok és a tulaj angolul kb. tudó fiánál kötöttem ki –
mivel a focin és az úszáson kívül akkor még semmilyen sportnak nem tudtam a
nevét. Vettem egy ütőt, amihez kaptam tartótáskát. Már aznap játszottunk a suli
sportcsarnokában, ahol minden nap este 6-tól a tér felét tollas pályává
alakítják. Az első alkalomkor még szánalmasan rosszak voltunk. Azóta figyeljük,
hogy hogyan fejlődünk, de persze még sehol sem vagyunk olyan jók, mint a
helyiek, akikkel egy időben szoktunk játszani, főleg mivel egyik nap a suli
tollas klubjának tagjaival szoktunk játszani. Nem valami kényelmes, mert egy
pályán néha 3 pár is játszik – külön-külön – mert nincs elég hely. Napokig
tartó izomlázat is kaptam az első alkalom után.
Csütörtökön
elmenetem igazolványképet csináltatni, mert nemzetközi diákigazolványt kellett
csináltatnom. A méretet persze megint sikerült elrontanom. Meg vagyok róla győződve,
hogy itt máshogy mérik az igazolványképeket. A helyet Medea mondta nekem, úgy,
mint a lengyel lány a fodrászt, ahova másnap mentem.
Másnap
felvettem az elkészült képet és kikeresve és elmentve a mobilomba, hogy hol
lehet a diákot csináltatni, elindultam. Már azelőtt tudtam, hogy nem lesz minden
rendben, amikor még ahhoz a metró megállóhoz értem, ahol le kellett szállnom. A
Google Maps egy olyan helyet mutatott, amiről meg voltam győződve, hogy nem az
iroda helye, ahova mentem. De azért ott szálltam le és a térképet nézegetve
elindultam. Persze hosszú kóválygás után sem találtam semmit. Ekkor kezdtem
embereket kérdezgetni, hogy hol lehet a hely. Kb. megértettem, hogy mit
mutogatnak és pont arrafelé mutogattak, ahol sejtettem, hogy iroda van.
Szóval
bementem, felmentem a megadott emeletre. Ott mondtam, hogy mit akarok és
kitöltettek velem egy papírt. Ez még OK is volt, de ezután jött a neheze.
Bizonyítékot próbáltak keresni arra, hogy ebben a félévben is aktív „vagyok”. A
diákot itt nem matricázzák, mint otthon, így arról semmiképpen nem lehet ilyet
megtudni. Plusz az enyém hátulján már semmi nem látható csak az Iron man-es
matricám. Szóval a nő azt akarta, hogy mutassam meg neki a netem az óráimat. Én
próbáltam, de még egyáltalán nem értek az iskola netes rendszeréhez. Amikor
kell valami, csak megnézek egy hogyan-kell-ezt-csinálni segédanyagot és azt
követve megcsinálom. Plusz rengeteg minden csak kínaiul van fent és/vagy
megjelölve, így azt sem értem, hogy mire kattintok. Szerencsére a nő egy pár
perces „veszekedés”- vesződés után mondta, hogy OK hisz nekem és megcsinálja a
kártyámat.
Aztán
átválthattam egy másik térképre és elindulhattam a napi második fontos
pontjához: a fodrászat. Már túl hosszú volt a hajam és egyre jobban
idegesített, így elhatároztam, hogy elmegyek fodrászhoz. Tudtam, hogy a lengyel
lány kínairól már többször volt, festetett és vágatott is, így gondoltam
megkérdezem ő hol volt. A város központjában mondott egy helyet, aminek nem
rosszak az árai. Az egyik helyi ismerősének a barátnője dolgozik ott, ő ezért
ment oda. Itt a fodrászoknak száma van, és belépve annyit kell mondani, hogy az
egyeshez jöttem, vagy az ötöst szeretném. A lány az egyeshez szokott járni, de
mivel nem foglaltam időpontot nem tudtam kihez megyek majd.
Szóval
megtaláltam a térképen segítségével a helyet. (itt szeretném megjegyezni, hogy
mekkora segítség néha egy okos telefon, ami nélkül itt már kb. meghaltam volna.
persze nem fizetek folyamatos internet kapcsolatot – amivel kb. egy 0,001%-os
kisebbséghez csatlakoztam itt – de mindent el tudok menteni, amikor van wifi kapcsolatom,
plusz a kínai fordító nélkül, amivel a háziaimat szoktam írni, fele ennyire sem
lennének jók a jegyeim). A recepciós még tudott valamennyit angolul és mondta,
hogy az egyes szabadnapos, de a kilences szabad. Szóval leültem a kilenceshez.
Egy fiatal lány volt, aki úgy volt felöltözve mintha egy cuki lány bele
szeretett volna egy punk-ba és hogy közelebb kerülhessen hozzá punkos cuccokat
kezdett el hordani és úgy is vágatni a haját meg ilyenek, de sosem tudott volna
megszabadulni a cuki énétől.
A
fodrász egy szót sem beszélt angolul, így végig – kb. 2 órán át – kínaiul
kellett próbálnom beszélni. Először is hogy milyen hajat akarok. Mondta lengyel
csaj, hogy vigyek képet, hogy kb. mit akarok. Amikor mutattam neki, láttam,
hogy nem igazán tetszik neki, de erre számítottam is, mert lehet, hogy
helyenként nem lett volna elég hosszú hozzá a hajam. Elővett egy iPad-et és
azon fodrász magazinokban keresgélve talált egy frizurát, ami megmutatott
nekem, én pedig rábólintottam. Utána szépen lassan elkezdte vágni a hajamat.
Közben folyamatosan beszélgettünk, kérdezte, hogy miért vagyok itt, mióta tanulok
kínaiul stb. Egy nyisszantás után 2-3 percet beszélt, ezért ment elég lassan a
dolog. Aztán én is kérdezgetni próbáltam, meg tudtam, hogy Tajdongból jött, egy
dél-keleti városból. Mesélte, hogy azért lett fodrász, mert egyszer az anyja
elutazott és az apja vágta le a haját. Mondta, hogy azóta sem volt olyan ronda
haja. Gyakran megakadt a beszélgetés, mert nem értettem, amit mond és ő sem,
amit én. Akkor a kezembe adta az iPad-et egy fordító programmal. Én
meggépeltem, amit mondani akartam és hátra mutattam neki. Én a többi vendéget
sajnáltam a legjobban, akiknek az én nyefergésemet kellett 2 órán keresztül hallgatniuk.
A
végén megmosta a hajamat – nem tudom, miért a végén, lehet, hogy elmagyarázta,
de lehet, hogy én csak mosolyogva rábólintottam- aztán még visszaültetett és
mondott nekem valamit, amiből kb. annyit értettem, hogy ne nézek felfelé. Már
ez elég furcsa volt. Utána pedig beírt egy szót az iPad-ba és megmutatta nekem.
A szó angolul mosatlan ruha volt- szennyes. Szóval az új hajammal ne nézzek
felfelé mert szennyes. Máig nem értem, hogy ez mi akart lenni. Kedvesen
elbúcsúzott, kikísért és egy névjegyet is adott, hogy máskor is hozzá jöjjek.
Utána
elindultam az új hajammal, teljesen kifáradva a sok agymunkától, amit a kínai
habogásom okozott. Mivel a környéken volt a kedvenc boltom, az Avengers bolt,
gondoltam beugrok és megnézem, mit lehet venni. Csalódottan kellett távoznom,
mert a kedvenc boltomból valami lovas rajzfilm boltja ott. Így visszajöttem a
történelem órára, ahol mindenki megállított az új hajam miatt. Nem azt mondom,
hogy pont ilyet akartam, de teljese elégedett voltam az eredménnyel. Persze azóta
már eléggé lenőtt így majd újra kell mennem.
Szombaton
bementem az órámra. Utána a többiekkel ebédeltem és elugrottam a 101-ba, hogy
megvegyem a könyveket, amiket akartam az akciós hétvégén. Egy Kína és Tajvan
kapcsolatáról szóló könyvet vettem, amit az egyik tanárom írt és egy másikat,
amiben 100 kínai mesét és legendát gyűjtöttek össze és a kínai és az angol
verzió is benne van.
Este
a dél-afrikai osztálytársunk mondta, hogy menjünk el egy dél-afrikai étterembe,
ahova rendszeresen járni szokott. Igazából Marta-t hívta, mert ők már ismerték
egy másit, mert együtt dolgoztak az egyik óra projektjén, és mondta neki, hogy
hívjon másokat is. Marta pedig Basak-ot, a török lányt, Leyla-t és engem
hívott. Én ezelőtt nemigen ismertem a dél-afrikai lányt, bár az is igaz, hogy
nem nagyon voltak együtt óráink. Gondoltam, hogy elmegyek, mert úgysem szoktam
sosem eljárni és felkeltették a figyelmemet a dél-afrikai pite ház névvel.
A
többiekkel itt találkoztunk és elindultunk, hogy Charmaine-nel is találkozzunk
az étteremtől nem messze. Későn találkoztunk, így Marta ragaszkodott hozzá,
hogy menjünk taxival, hogy Charmaine ne várjon annyit ránk. Találkoztunk és
elmentünk az étterembe. Eléggé tömött ki hely volt, de persze a tulaj ismerte
Charmaine-t így gyorsan letakarítottak nekünk egy asztal, hogy leülhessünk. Aztán
ő elkezdte a rendelgetést, ami jó volt, mert sok minden finomat ettünk, csak
akkor nem volt jó, amikor fizetni kellett. Mivel piteház volt, tele volt
különböző pitékkel. Én csirkés-sajtosat akartam rendelni, de az már nem volt,
így csirkés-gombásnál maradtam. Előtte viszont rendeltünk előétel, valami
lengyel krumplis dolgot, amit tejfölbe kellett mártogatni. Mondanom sem kell,
hogy miután befejeztük a krumplik tunkolását, megkaparintottam a maradék
tejfölt a tálkában. Közben dél-afrikai almacedart (nem tudom, hogy írják/
mondják pontosan magyarul) ittunk, mert kevesebbet fizetsz, többet kapsz akció
volt. Aztán jöttek a piték. Mindenkinek egy kisebb pite volt a tálján, mellette
köret. Ez ettük és közben beszélgettük: a suliról, az osztálytársainkról, hogy
miről mit gondolunk, stb. stb. A dél-afrikai lánynak eléggé konkrét világképe
van, de talán ez nem is meglepő, mert annyira tudom idősebb, mint mi és nem
csak 1-2 évvel. Mert mindenki idősebb tőlem legalább 1-2 évvel. Több dolog
mellett a dél-afrikai piték történetét is elmesélte.
Ebből
egyébként furcsa szituáció is lett. Kínai órán kérdezte a tanárnő az egyik
koreai lánytól, hogy milyen kínai jegyben született. A koreai lány mondta, hogy
nem tudja. Mondta a tanárnő, hogy ma más tudja, hogy milyen állat évében született
és elmondja a születési évével, akkor ki tudja számolni, hogy milyen évben
született a koreai lány. Mondta, hogy én tudom, ló vagyok és 1990-ben
születtem. Erre kérdezi a tanárnő a koreai lányt, hogy melyik évben született
és mondja a 1983-ben. Én meg tudat alatt arra gondoltam, hogy úristen az egy
másik évszázad, mert azt hittem, hogy senki sem sokkal idősebb tőlem kínain.
Szóval nem tudva, hogy a kis csoportunkban ki mikor született, elmeséltem ez a sztorit
és erre félénken megszólal Basak, hogy de hát ő is 1983-ban született.
Aztán Charmaine rendelt egy liter Sangria-t és
egyre jobb lett a hangulat. Lassan a menésen gondolkoztunk, mert a dél-afrikai
lány a város szélén lakik, ahova fél 11 után már nem jár busz – olyan puccos
környék, ahogy majd később kitérek rá, hogy az is meglepő, hogy oda busz jár –
úgyhogy indulnia kellett. Én egy könyvvel jöttem el, mert az étterem egyik
részén kialakítottak egy könyves sarkot, ahova bárki berakhat és elvehet
könyveket. Én egy teljesen újnak kinéző kínai könnyet találtam, amit már többen
ajánlottak nekem. Szóval elvergődtünk a metróig, aztán átszálltunk egy másikra
és a buszra. Persze végig eléggé „külföldiek” voltunk, nem csendben ültünk.
