Csak képek

Most rakom be a képeket, amik az előző bejegyzésből lemaradtak:

                                            A múzeumok

                                                      Maokong másodszorra

                                           A sok karácsony egyike

                                                     Panda süti, ami könyörgött az életéért

                                           Szilveszter

                                              A Palota Múzeum

                                                     Főzés a kínaisokkal

Karácsony, újév és minden azóta

December 25-én folytatódott a karácsonyozás. Kínain adtuk oda az ajándékokat. A lengyel srácnak tetszett, ami vettem. Engem az egyik lengyel lány húzott. Spongyás easycard tokot kaptam tőle és egy angyalkát, amit ő vart. Ezen a napon kezdődtek el a kínai különórák is. Először kínai gépírásom volt. Igazából nem gépírás csak gépelés - azt tanuljuk, hogy hogyan lehet kínai karaktereket bevinni – de az jobban hangzik. Először nem igazán tetszett, mert a tanárnő egy vadállat volt és nem értette, hogy nem mindannyian értjük tisztán, amit mond. Azóta szerencsére enyhült és én is jobban megértetem magam kínaiul és jobban is értem, amit magyaráz. Emellett pedig egyre jobb vagyok kínai gépelésből. Az első ház még szenvedés volt, kb. 45 perc alatt gépeltem be 4 mondatot, de most már sec perc alatt meg van. Persze előtte le kell „fordítanom”, átírni latin betűsre, mert így gépeljük be a karaktereket.

Délutánra szerveztem emeleti karácsonyt. Mindenkit meghívtam az emeletről, de végül nem jöttek el olyan sokan. Mindenki hozott sütit meg volt innivaló. Lekértem az emeleten lévő közösségi helység (ami nem a konyha, amiről már biztos írtam) kulcsát. Egy kicsit kidíszítettük, volt zene is. Ide is vetettem mindenkivel ajándékot, hogy legyen ajándékozás. Én Dani ajándékát húztam ki, ami tele volt csokival, mert az előtt nemrég volt itt a barátja, akinek a táskája idefelé csak csokival volt szerintem tele.

Este még egyszer karácsonyoztunk, mert Danival még nem adtuk oda egymásnak az ajándékokat. Még több csokit kaptam, egy integetős szerencse cicát és még mást is, de arra már nem emlékszem (olyan régen volt).

Előtte még elmentünk kulturális órára, ami meg volt tartva, mert úgy, mint a hétfő esti óránk, amit szerencsére nem tartottak meg. Nem is mentem volna be karácsony este. Már itt elkezdtük Dani-val a karácsonyozást, mert annyi süti maradt az emeleti karácsonyról, hogy nem igaz és nem akartuk, hogy az mind a nyakunkon maradjon.

Szerdánként kiejtést vettem fel. Szavakat kell felolvasnunk és gyakorolni, hogy teljesen ugyanazokat a szavakat hogyan mondjuk el, hogy ezt mondjuk alvás helyett, hogy húsos táska és harapni helyett azt, hogy akarni.

Ezen a napon Marta-val karácsonyoztunk. Szerintem annyira rosszul érezte magát, hogy nem volt nála ajándék karácsonykor, hogy egy nagyon megtömött ajándékzacskónyi ajándékot adott. Volt benne egy nagycsomó csoki és cukorka, egy jegyzetfüzet, egy szivacs, egy festhető legyező, arcpakolás, gyertyák és még több csoki az egyik legdrágább csokis boltból, amit ismerek itt.

Csütörtökön „kézügyesség” órákat vettem fel külön. Azon a héten kínai csomózást, ahol szerencse függőket csomóztunk. Az volt a baj, hogy túl sok diák jutott egy tanárra és nem igen tudott ránk odafigyelni. Így én kb. be sem fejeztem volna az enyémet, hogyha más, nálam ügyesebb tanulók nem segítettek volna nekem. De szerencsére nem voltam egyedül a problémámmal. Volt ott egy holland lány, később kiderült, hogy Daphne barátnője, aki hasonlóan szenvedett. A csütörtök esti óra fontos volt, mert akkora kellett, legalábbis a csoport megegyezése szerint mindenkinek befejezni a részét. Marta-val a héten dolgoztunk is a részünkkel.

Pénteken a kínai nyelvi épület karaoke termébe mentünk el karaoke-zni mert ez volt az év utolsó órája. Nem volt rossz, de így nem volt az igazi, hogy kb. nem értettünk semmit abból, amit énekeltünk, annak ellenére, hogy gyakoroltunk kínai számat ezelőtt órán, hogy tudjunk valamit énekelni. A koreai lány produkálta magát. De több szám is megtetszett, amit énekeltünk és azóta is hallgatom őket.

Erre a napra beszéltük meg Daphne-val, hogy felmegyünk Makong-ra és megvesszük a teás készleteket, amik tetszettek nekünk. Ez azért is volt fontos, mert azt vettem észre, hogy Tajvanra is vonatkozik az, ami szerintem minden más ázsiai országra: ha látsz valamit, ami tetszik, akkor azt vedd meg, mert elég nagy az esélye, hogy amikor vissza akarsz érte menni akkor már nincs olyan a boltba és soha többé nem is találsz olyat. Nem tudom, miért van egy így, de így van. Busszal mentünk fel. Daphne-nak pont szerencséje volt, mert a kirakott készletet csomagolták be neki. Az enyémből még volt. Úgy látszik, az emberek jobban szeretik, ha cseresznye virágok vannak a készletén, mintha halacskák. Le már a gondolává jöttünk és így pecsételni tudtam a pecsétes könyvembe, amit már túl sokszor felejtettem itthon.

Este vacsorára hívtak meg. Pontosabban én mondtam az éppen az nap este elrepülő cseh lánynak, hogy vacsorázzunk még együtt. Ebből egy több emberes vacsora és kb. búcsú buli lett. Ettől kezdve indult el mindenki. Ez nem teljesen igaz. A norvég lány már karácsony előtt hazament, de csak onnan vettük észre, hogy elment, hogy hívtuk moziba és mondta, hogy ő már otthon van. Semmi elbúcsúzás, semmi.

Szombaton beadandót írtam, gépelés házit csináltam és a következő heti előadásra készültem. Akkor beszéltem Marta-val, hogy mit akarunk szilveszterkor csinálni. Azt mindenképpen tudtuk, hogy nem bulizni megyünk, mert a 101-ről fellőtt tűzijátékot akartuk megnézni. Azt hallottuk – Marta már tapasztalta is – hogy ilyenkor rengetegen vannak a belvárosba, főleg a 101 környékén. Közelről akarják látni a tűzijátékot és arrafelé van a legtöbb szórakozóhely – legalábbis amennyire én tudom. Ezért úgy határoztunk, hogy felmegyünk Maokong-ra és onnan nézzük a tűzijátékot. Megnéztük, járnak a gondolák egész éjjel. Gondolom, már tudják, hogy onnan is nagyon jól lehet mindent látni. Így elhatároztuk, hogy ez lesz. Előtte meg el akartunk menni a közeli tajvani étterembe, ahol már ettem az egyik iskolai csoporttal. El kezdtük terjeszteni a hírt, hogy aki akar, jöjjön velünk.

Vasárnap Eszterrel és Beával ebédeltem és megtartottuk az utolsó karácsonyozást. Eszter mondta, hogy velünk akar jönni fel a hegyre tűzijátékot nézni.

Hétfőn először Marta japán barátnőjével találkoztunk. Már lent volt az étteremben, amikor mi lementünk. Az igazat megvallva, amikor Marta mondta, hogy jön egy japán barátnője, akkor nem a legjobbra gondoltam. A japán lányok – legalábbis akiket én ismerek - mindig olyan csendesek, visszahúzodszkodók. Nem nagyon beszélnek, csak figyelnek. Marta barátnője, Hiromi, pont ennek az ellentéte volt. Nagyon nyitott volt, beszédes, viccelődött, ami meg aztán már tényleg furcsa.

Szerencsére ők ketten tudták, hogy mit rendelünk. A szokásosakat ettük: chilis-mogyorós csirke, ananászos rák stb.

Aztán bementünk egy közeli szupermarketbe, mert pezsgőt meg sört akarunk felvinni Maokong-ra. Szétnéztünk az egész boltban és nem volt pezsgő. Egy üveg valamit találtunk és bár az kb. pezsgőnek nézett ki, de elvileg nem az volt és nagyon drága volt. Így azt nem vettük meg. Vettünk helyette viszont pezsgő ízesítésű vodka koktélt, mert az volt a legközelebb a pezsgőhöz és olyan olcsó volt. Hiromi volt a legaranyosabb: OK vegyünk, de mi az a vodka? Vettünk még sört, rágcsálni valót és szőlőt. A szőlő azért kellett vennünk, mert Marta elmagyarázta, hogy az a szokás Spanyolországban, hogy éjfél előtt 12 másodperccel 12 darab szőlőszemet kell megenni éjfélig.

Eszterrel a gondola végállomásán találkoztunk. Először Maokong-ra mentünk fel, bár nem onnan, hanem a közeli Zhinan templomból akartuk nézni a tűzijátékot. Ott járkáltunk egy darabig, hogy teljen az idő és melegedjünk. A melegségről egyébként Marta-tól kapott karácsonyi ajándék is gondoskodott. Kézmelegítő párnát vett nekünk. Rázogatni kell a párnát és a benne lévő anyag felmelegedik és tartja a meleget 24 órán keresztül. Zsebben lehet tartani vagy csak fogdosni. Az enyém jól felmelegedett. Már többen elfoglalták a helyüket Maokong-nál és a teraszos éttermek is tele voltak, ahol vacsora közben lehetett a tűzijátékot nézni.

Lementünk a templomhoz, de az a hely, amire én gondoltam mégsem volt jó. Ezért gyorsan új helyet kellett keresni, mert már itt is gyűltek az emberek. Teljesen véletlenül szaladtunk bele egy kis pagodába a hegy szélén. Már többen ültek ott, de valahogy a legjobb helyet meghagyták nekünk. Ott ülünk és vártuk az éjfélt. A „pezsgő” már hamarabb elkezdtük és Marta szerint Hiromi egy kicsit be is rúgott tőle. Így már elhiszem, hogy nem tudja mi az a vodka, mert szerintem kb. semmi alkohol nem volt benne, legalábbis nagyon rejtőzködött. Csináltunk visszaszámolást, hogy tudjuk, hogy mikor kell a szőlőket elkezdeni megenni. Én hétig jutottam el, mert mindannyian elkezdtünk egy idő után röhögni plusz ez kivitelezhetetlen. Mármint képtelenség 12 szem ilyen nagy és ropogós szem szőlőt ilyen gyorsan megenni. Nem is vettük volt észre a tűzijátékot, ha Hiromi nem szólt volna. Nagyon gyorsan lement, ami nem is csoda mert 188 másodperces, mert ez egy szerencsés szám. Ami viszont nagyon szép volt utána az volt, hogy az összes szoba lámpáját felkapcsolták az épületben. Ezzel akarunk fényképeket csinálni, amihez megkértünk pár ott lévő fotóst. Hiromi olyan aranyos volt. Eszterről és róla próbált képet csinálni, de mivel sötét volt vakuznia kellett. Eszter erre mindig becsukta a szemét, mert nem bírja a vakut. Hiromi erre megszólal: Eszter minden képen alszik. Azóta ez szállóige lett.

Összepakoltunk és elindultunk. A gondola megállóhoz visszafelé menet megnéztük a Zhinan templomot, mert én még volt bent. Aztán felszálltunk a gondolára (pont a legjobbkor értünk oda, mert utánunk tömegek érkeztek, hogy lemenjenek vele). A buszon hazafelé a lengyelekkel találkoztam. Akkor jöttek a 101 mellől és mentek bulizni. Hazaértem és örültem, hogy lefekhetek lámpa nélkül, mert a szobatársam még nem volt otthon, de éppen abban a pillanatban lépett be és kapcsolta fel a legnagyobb lámpát amint lehunytam a szemem.

Aztán a csütörtöki prezentációra készültünk.

Csütörtökön már végre részt vettem a kalligráfia órán (az előző hetit a csomózás miatt kellett kihagynom). Nem igazán ment főleg mivel kihagytam az első órát. Erre meg még az egyetlen lap, ami szépen sikerült és haza akartam hozni, azt a tanárnő elvette – mint minden más lapot (nem tudom, miért tartja meg őket, mit csinál velük?).

A baj aznap az volt, hogy a csoport 5. tagja csütörtök reggel írt nekünk, hogy nem folytatja a mesterprogramot és még semmit nem írt meg a részéből a projekthez. Az előadás jól sikerült és a hangulatot az is emelte, hogy a tanárnők aznapra rendelt pizzát, mert még az első órán megígérte, hogy vesz nekünk vacsorát. Az egyik csoporttársam vett rá, hogy kóstoljam meg a tengeri gyümölcsöset és tényleg jó volt. Csak nem értettem miért kombinálták a tengeri hús borsóval.

Nagyon elhúzódtak az előadások, későn értem haza és másnap kínai vizsgám volt, féléves (a téli szemeszter fele). Nem tanultam rá semmit, mert az előadásra készültem, ezért gondoltam hamar lefekszem, mert kínainál néha hasznosabb, hogy kialudt legyek, minthogy tanuljak. Lefeküdtem 11-kor. Erre 1 felé felébredek. Először nem értettem, hogy miért. De aztán rájöttem, hogy kopognak az ajtón. Ráeszméltem, hogy biztos a szobatársam az. Gondoltam, hogy nem érdekel, ha kizárta magát, menjen le a portára, mint minden kizárt ember. De csak folytatta a kopogást. Kezdett elegem lenni és inkább felkeltem, hogy beengedjem. Mondtam neki, hogy már nem először csinálj ezt, és hogy máskor menjen le a portára és ne keltsen fel. Elment zuhanyozni, de mint mindig felkapcsolva hagyta a lámpát. Én leontottam, hogy hátha könnyebben visszaalszok. Amikor kijött a fürdőszobából, mondtam neki, hogy kapcsolja fel, mert vissza szeretnék aludni. Erre mondta, hogy akkor sötét lesz. Én mondtam, hogy akkor menjen ki. Erre elkezdi, hogy neki holnapra le kell adni ezt a munkát. Addig vitatkozunk ameddig elegem nem lett.

Másnap annyira fáradt volt – mert kb. 3-4-kor sikerült visszaaludnom – hogy a legalapvetőbb kerektereket is összekevertem kínain. Lementem aznap az elszállásolási irodába. Marta már hamarabb felajánlotta, hogy ami után ő hazautazik a szünetre január közepén beköltözhetek a szobájába. Aznap megbeszéltem vele, hogy nem mehetnék-e oda hamarabb és rábólintott. Elintéztem mindent az elszállásolási osztályon is. Este költöztem át, mert előtte még Eszterrel és Beával mentünk a 101 közelében lévő könyvesboltba. Sokáig nézelődtünk ott. Én két könyvet is vettem. Az egyik könyv annak az amerikai Kína szakértőnek volt a könyve, aki szeptemberbe vagy októberbe volt itt előadást tartani nekünk. Hazaértem és elkezdtem átpakolni. Szerencsére nem kellett messze áthurcolkodni, csak majdnem pont szembe a folyosó másik oldalára. Jó volt, mert Marta is kb. akkor feküdt, mint én, ha pedig nem akkor vagy megvártam, vagy a legkisebb zajjal és fénnyel tanult vagy dolgozott tovább.

Még aznap visszamentem beszélni a volt szobatársammal – aki biztos meglepődött az üres szobán – a közösen vett cuccokról és légkondi kártyáról. Az arcán a teljes nemtörődömség volt látható.

A hétvégén a keddi előadásomra és a csütörtöki vizsgámra tanultam. Szombat reggel lementünk a könyvtárba Leyla-val ahol alig találtunk magunknak helyet (egy 5 emeletes könyvtárba, ahol nagyon sok a hely) hogy tanuljunk. Én az előadásomat csináltam, ami egy kicsit nehéz volt, mert Dani-vel kellett csinálnom, de ő akkor Thaiföldön volt. Ott töltötte a szilvesztert többek közt azért, mert elfelejtette meghosszabítattni a vízumát és el kellett hagynia az szigetet, hogy meghosszabbíthassa. Egy új éttermet is kipróbáltunk aznap. Egy japán éttermet nem messze a kedvenc olasz helyünktől. Szokásosan csirkével próbálkoztunk, ami szokásosan tele volt csonttal. Este pedig gondoltam, hogy csináljunk valami filmnézős programot (hogy legyen valami alkalom, hogy megigyam a sört, amit Marta adott karácsonyra). Marta, Leyla és én jöttünk össze sörrel és chips-szel.

Hétfőn a kínai vizsga szóbeli része volt, ahol a szobánkat kellett leírni képekkel. Még az előző szobámról csináltam pár képet, mert a mostaniba nem tudtam rendet pakolni.

Kedden előadtunk Dani-vel a törzsnél szerzett élményeinket a csoportnak és érdekes előadásokat hallatunk tőlük is. Ezen a napon lett rajtam úrrá a felvágott hiányom is. Sikerült valami felvágott félét venni a szupermarketben. Otthon semmi pénzért nem venném meg, de itt elment.

Szerdán Göncz Kinga volt itt az egyetemen előadni. Erre mentem el Marta-val, de oda ott több itteni magyar diákkal is találkoztam. Az előadás a Balkánról szólt és EU-s vonalon indultunk el. (Egy aranyos melléktörténet: az előadásról egy kirakott plakátról olvastam. A plakáton az USA térképe volt és úgy volt elrendezve mintha a Balkán lenne. Én ebből arra következtettem, hogy az USA jelenlétéről is szó lesz. Egy pár nappal később az összes ilyen poszter eltűnt és másikakat raktak ki helyette. Gondolom valaki nem volt valami jó földrajzból.) AZ előadás érdekes volt, bár a végén túlságosan sok volt az általános dolog az EU-ról, de ez természetes, hiszen mégis csak Ázsiában vagyunk, ahol gondolom nem tanítják nekik az EU-t olyan mélységekbe, mint nekünk otthon. Az előadás után az előadóval és beszélgettünk egy kicsit.

Majd együtt, magyarok, elmentünk ebédelni. Egy új helyet mutattak meg, ahol fűszeres csirke csíkokat ettem. Aztán hazajöttem másnapra tanulni.

Csütörtökön volt a nagy nap. Vagyis nem nagy, hanem félelmetes nap, mert pont ettől a tantárgytól féltem a legjobban egész évben. Ezen a napon megint kihagytam a kalligráfiát, mert kínai könyvkötészetet csináltam. A borítóra mintákat vágtunk majd több lappal összevarrtuk. A könyvtárban tanultunk a vizsga előtt és a tanár fogadóórájára mentünk fel, mert az csoport 4. tagja sem nagyon csinált semmit a projekthez és meg akartuk kérdezni, hogy mi a jobb h mi írunk valamit hozzá, hogy teljes legyen a beadandó vagy adjuk be az ő részével, aminek semmi köze nem volt a témánkhoz.

A vizsga sokkal könnyebb volt, mint ahogy vártuk. Nem kellett semmit írni, csak karikázgatni, annak ellenére, hogy a tanár válaszolós kérdéseket is ígért. Én a saját érdememnek tekintem, hogy nem volt, mert a tanárnő hamarabb beszedte és végignézte mindenki jegyzetét és mondta, hogy kukkot sem tudott az enyémből elolvasni. Gondolom ekkor rádöbbent, hogy ha a jegyzeteimet nem tudta elolvasni, akkor a vizsgámat sem fogja tudni és kihagyta az a részt, csak hogy ne kelljen az írásomat órákon át tanulmányozni. A tanárnő nem jött be a vizsgára csak a tanársegéd volt bent, ezért csoport munkának kezdtük el a feladatot felfogni Leyla-val.

Pénteken elsőször Dani-val találkoztam és a buddy-jával. Együtt ebédeltünk. Visszavittem őket a helyre, ahol a magyarokkal ettem. Aztán kipróbáltam valamit, amit már régen terveztem: kávé zöldteát. Nekem ízlett. Zöld tea volt kávé ízzel. Bementünk a városba, mert lassan közeledett Dani elutazásának napja és még egyszer előtte be akart menni a belvárosba a szokásos helyeinkre – a japán boltba és az olcsó-olcsó boltba. Aztán Shilin-be mentünk, az éjszakai piacra. Daphne-vel terveztem, hogy oda megyünk, így jött ő is és a barátnője is, akivel a kínai csomózás órán találkoztam. Leyla is csatlakozott. Én a szülinapi ajándékomért mentem főként, amit már régebben kinéztem magamnak, egy nagy Totoro plüssjátékért. Itt is a szokásos helyekre mentünk. Vettem Totoros papucsot, lila iPhone kábelt, szóval mindent, amit otthon biztos, hogy nem vehetnék meg. Vettünk a szokásos baconos póréhagymából és egy új dolgot is kipróbáltunk, amit Leyla már evett és azt mondta, hogy jó. Meghámozott krumplit sütnek ki olajban, egészben, felvágják és megtöltik, amivel kérjük. Mi mindent kértünk bele, ami tojás volt, sonka szeletek, kukorica és mind ez meleg sajt szósszal leöntve. A minden ananászdarabokat is jelentett, de azt már nem bírta volna a hasam. Marcipánt ittunk hozzá (a mandula teát, amit már korábban írtam) és ribizli levet. Én aztán megvettem a Totoro-t, persze hosszas válogatás után. Kifelé jövet Dani meglátott egy standot, amihez hasonlót a mozizás előtt láttunk. Akkor nem vett pólót, amit ott árulnak, de most vett és szinte mindenki más is vett, én is, Marvel képregényeset.

Szombaton elhatároztuk, hogy elmegyünk a Palota Múzeumba. El sem hiszem, hogy mióta vagyok itt és azóta nem tudtam elmenni a világ egyik leghíresebb múzeumába, pedig csak kb. 1 órányi utazásra van innen. Itt vannak azok a tárgyam, ami a Tajvanra való „kiköltözés” alatt a KMT magával hozott. Azt mondják, hogy a tárgyak töredékét sem tudják egyszerre kirakni, pedig egy hatalmas múzeumról van szó, annyi a tárgy, amit áthoztak. Azt hallottam 3 hónaponta cserélik a kiállított tárgyakat. Leyla is jött volna, de csak ketten mentünk Dani-vel. Már régebben kinéztem, hogy merrefelé kellene menni, de beszéltem Daphne-val aki már volt ott és ő más utat mondott, de gondoltam ő már járt ott, menjünk mi is arra. Hát elég rossz döntés volt. Persze ment abból a metrómegállóból is busz, ahonnan Daphne mondta, de csak egy és az is elég ritkán járt. Ahonnan én mentem volna több busz ment oda és gyakrabban. Nem baj, legalább megismertük a város még egy ismeretlen részét. Elég sokat kellett a buszra várni, ami alatt viszont nagyon taktikus szórólap osztogatókkal találkoztunk, akik édességet adtak, ha elvetted a szórólapot.

A város egy szélére vitt ki a busz. Besétáltunk a múzeumhoz. Elég korán jöttünk, így még nem voltak annyian, legalábbis még. A termek eléggé összevissza voltak rakva és számozva és alig találtuk meg, hogy hova kellene mennünk. Több időszakos kiállítás volt és szerintem azok voltak a jobbak, pl. a kínai újévről, szipus (bocsánat, de nem tudom értelmesebb magyar szóra lefordítani). Az állandó kiállítás nem nagyon varázsolt el, amit nagyon sajnálok. Voltak szép és érdekes tárgyak, de összességében… A legérdekesebb egy üvegből készült kínai kel volt, amiért eléggé sokat kellett sórban állni, pontosabban, aminek megnézéséért. Ugyanebben a teremben volt egy szalonna kinézetű kő is. Éppen akkor érkezett pár busznyi szárazföldi és nagyon sok teremhez sorba kellett állni, mert ennyi embert nem engedhetnek be egyszerre. Általában (életünk kockáztatásával) a sor elejére törtünk, mert nem az őrök nem engedtek be, hanem az idegenvezetők meséltek az embereknek és ezért nem mozdultak és mi ezt nem akartuk kivárni. Valami 10-11 csoportnyit nyomakodtuk előre, bocsánat külföldi vagyok felkiáltással.

Az egyik terembe éppen agyag köcsögöket és tégelyeket nézegettünk, amikor egy pasi megszólít minket. Kérdezte, hogy honnan vagyunk stb. Amerikai volt és amint meghallotta, hogy Dani német átváltott németre és így beszélgettünk tovább. Érdekesek az ilyen találkozások.

Nagyon elfáradtunk a végére a tolakodásban és a nézelődésben. Éhesek is voltunk már mert kb. 3-4 lehetett akkor és 11 körül mentünk be a múzeumba. Szerencsére előtt ettük tajvani reggelit, amiről már korábban írtam, palacsinta féleséget bacon-nel és sajttal. Olyan reggeliket készítettek ameddig a sajátunkat vártuk! Komolyan megtanulok rendesen kínaiul, hogy tudjak majd olyanokat kérni.

A múzeumból kijövet bementünk az ajándékboltjába. Ott kisebb szívinfartust kaptunk egy a kínai kelről készült replika árán: 1 millió itteni dollár volt, kb. 7,5 millió forint. Ezért már az eredetit kérném. Minden kínai keles volt egyébként: kínai keles tollak, kulcstartók, mobildísz stb. stb. Én egy kis könyvet vettem, amiben kínai festmények képei vannak (amiből szerintem egyáltalán nem volt elég kiállítva) és mindketten választottunk egy-egy olcsó képet, kemény papíros posztert kínai stílusú festménnyel.

A múzeum egyik szárnyában volt egy időszakos kiállítás, de azt már nem bírta volna a lábunk és a hasunk is kilyukadt volna és a téma sem érdekelt minket különösebben. Így visszasétáltunk és elkezdtük várni a buszunkat. Leszállva vettem szerencsehozó ajtóra rakandó képeket a kínai újévre és vettünk húsos táskát (amire a dumpling-ot sikerült magyarosítanom), de tudtuk, hogy amikor haza érünk még ennünk kellene valamit. A maláj étteremben ettünk már itthon. Húsgombócot rendeltünk, de szerintem azt hitték, hogy csont gombócot kértünk, mert (helyi szokás szerint) tele volt csonttal. Leyla-nak van igaza. Itt művészeti ág épül a csonttal való hús felvágásnak és feldolgozásnak.

Felfelé jövet Dani-vel eldöntöttünk, hogy nem várjuk meg a felfelé jövő iskolabuszt, hanem felgyalogolunk. Nagyon helytelen döntés volt, mert annyira el kezdett az eső zuhogni a hegy közepén, hogy még nem láttam esőt így esni. Úgy zúdult lefelé, mintha folyóban sétálnánk felfelé. Pár pillanat alatt beázott a cipőm és a zoknim kezdte felinni a vizet. Mindketten a képeinket védtünk. Hazajövet néztem, hogy a kardigánom hátulja csuromvíz lett, pedig volt nálam esernyő.

Marta ezen a napon repült haza, gyors ajándékvásárlás és bepakolás után. Így eljött az a csodálatos pillanat, amire már olyan régen vártam: egyedül lettem egy szobában. Egyébként nagyon is jól kijöttem vele. Semmi gond vagy konfliktus nem volt. Mindenki törődött a maga dolgával és jó érzés volt az is, hogy valakivel elbeszélgethetek dolgokról, amik mindkettőnket érintenek, pl. az indiai nők helyzetéről. Szívesen maradnék itt, de ő sem és én sem igazán akarunk szobatársat és ez szerintem érthető. De nekem valószínűleg (bár nagyon kívánom, hogy nem) megint lesz. Szóval én még mindig meg vagyok róla győződve, hogy nem vagy nem teljesen az hibám volt, hogy az előző szobatársammal nem működött az együtt élés.

Vasárnap itthon voltam, élveztem a magányt.

Hétfőn még volt este tajvani történelmünk. Előtte lementem húsos táskát ebédelni és tejes teát lila rizzsel, ami nagyon is furinak és izgalmasnak hangzik, de nem volt valami jó.

Kedden Dani-vel és Leyla-val mentünk le enni a fincsi japán étterembe. Végre azt ettem, amit Leyla a múltkor, amikor ott voltunk (hetekkel ezelőtt) és az tényleg nagyon jó volt. Aztán a suli boltjába mentünk be, mert Dani még ott akart elindulás előtt dolgokat venni. Én egy bögrét vettem, amin az az épület van, ahol az én óráim. Néztem egy évkönyvféleséget is, aminek a legújabb kiadását majd mindenképp megveszem, mert benne van az össze kutya, aki a campus-on belül lakik és az is meg van jelölve, hogy milyen terülteken kóborolnak. Mivel a könyv régi volt, nem volt benne az új kollégium, ahol én lakok és így az itteni kutya, Blöki sem volt még benne és én majd olyat akarok, amibe Blöki is benne van. Olyan cuki kutya és általában reggelente elindul velem a kolesz bejáratától és a kínai épület bejáratáig jön.

Este az ember hiányos projekten dolgoztam, mert mindenki más haza húzott és persze ki fejezi be a munkát? Aki itt marad.

Szerdán volt az utolsó óránk. Előadtuk a projektünket itt is. Aztán meg halálra untuk magunkat a többi csoport előadásán az órán, ami fél 11-ig tartott este.

Csütörtökön megint a kalligráfia tanárt boldogítottam magammal. Nem tehetek róla nekem nem igazán megy ez. De ez volt az első alkalom, amikor valamiért megdicsért. Büszke is voltam. Leyla-val mentünk le a völgybe, mert a prezentációt kellett következő hétfőn tartanom kínain a kedvenc éttermeimről. Így az a szomorú feladat járt rám, hogy négy nap alatt a négy kedvenc helyemre, legalábbis négy helyre a kedvenceim közül elmenjek. Leyla az olasz-görögbe kísért el, ami fincsi volt, mint mindig. Aztán az egyik mindenes boltba mentünk, mert eltörtem a poharamat – és emiatt nagyon szomorú voltam – és egy újat kellett vennem. Persze mivel az újévre készültek és tele volt újéves kínaias dolgokkal, azokból is vettünk egy párat.

Pénteken a Carrefour-ba mentem el, mert hétfőn délután azt terveztük a kínai csoporttal, hogy összejövünk a lengyeleknél és mindenki főz valami otthonit. Én töltött paprikát terveztem. Összeírtam mindent és elindultam új útvonalon oda, hogy ne kelljen annyit sétálni a megvásárolt dolgokkal, mint az eredeti útvonalon, ahogy először eljutottunk oda. Rengetegen voltak és mindenhol áru volt. Kb. olyan volt a hangulat, mint karácsony előtt otthon egy nagy áruházban. De az természetes. Itt kb. az újév az európai karácsony. Így is az a szokás itt, hogy a boltokban alig lehet elférni, nincs elég hely a vásárlóknak és a bevásárló kocsiknak sem, most meg a kicsi helyeket is dolgokkal rakták tele, hogy minden ki legyen rakva. Külön eladót alkalmaztak rizs eladására. Sikerült mindent megvennem, kisebb-nagyobb változtatásokkal – pl. nem volt TV paprika, majoranna stb. – szóval ázsiasított lett. Alig vártam, hogy kiszabaduljak onnan és hazajöhessek. Este Leyla jött át és filmet néztünk.

Szombaton Eszterrel terveztük, hogy bemegyünk a városba. Nekem először meg kellett várni Johanna-t, az osztrák lányt, mert ő is lassan megy haza és nekem akart pár dolgot adni, amit nem tud vagy akar hazavinni. Majd lementem, de olyan sokat vártam Johanna-ra, hogy az étterem, ahol aznap a prezentáció kedvéért ennem kellett volna, már bezárt. Így póréhagymás háromszög pite szeletet ettem epres tejes teával. Eszterrel Ximen-be mentünk, mert Marta ott vette nekem a kis füzetet ajándékba és el akartam menni, megnézni a boltot. A Piros házban volt, ami Ximen egyik szélén van. A japánok által épített és ma eléggé drága boltok vannak benne. Így szerencsére vagy sajnos nem találtam meg ott, amit kerestem. Végignéztük a Piros ház előtti vásárt is. Majd úgy döntöttünk, hogy fiatal még az este, bemegyünk mélyebbre Ximen-be. Ez egy helyes döntés volt, mert csak sétálgatunk, nem is nagyon figyelve merre felé megyünk, amikor megláttam egy ismerős épületet, amit a neten láttam azon a blogon, ahol a tajpeji akciófigura boltokat gyűjtötték össze. Szegény Eszternek ezt kellett 5 emeleten át kibírnia, de erős volt. Nem voltak nagyon jó cuccok, de egy-két dologért majd talán egyszer lehet, hogy szülinapom alkalmából visszamegyek (igen a hatalmas Totoro nem elég). Az áruház előtt végre ettem tajvani hot dogot. Annyit hallottam róla, de sosem próbáltam. Édes virsli (itt majdnem minden hústermék édes, csak az nem, amire rá van írva, hogy európai stílusú) volt vastag tészta rétegben, olajban kisütve. Nem volt rossz, de nem lehetne mindennap ezt enni.

Aztán elkezdtünk hazafelé jönni, mert tudtuk, hogy van nem messze egy éjszakai piac, ahol még nem jártunk. Leszálltunk ott a buszról, ahol azt hallottam, hogy az éjszakai piac van, de nem igazán találtuk meg. A végén visszasétáltunk Gongguan-ig, ami, ahogy már többször írtam a sulihoz relatíve közel lévő metrómegálló és ott is van éjszakai piac. Én beváltottam a sült Oreo kuponomat, Eszter pedig beállt a tejes tea kígyózó sorába. Elindultunk hazafelé, vettünk még egy adag húsos táskát, amit elosztottunk. Nem a legközelebbi megállónál szálltunk fel, mert még kilométer hiányom volt, hanem legyalogoltunk még egy megállót, ami itt nem teljesítmény, mert olyan közel vannak a megállók.

Vasárnap kínait tanultam és Bo-nál ettem, hogy ezt is berakhassam a prezentációba. Már ekkor tudtam, hogy elkezdődött a téli szünet az egyetemen és mindenki hazament, mert Bo-nál nem csináltak elég csirke hőst, hogy csirkés dolgokat lehessen venni. Én voltam az utolsó, aki még kapott csirkehúst.

Hétfőn megtartottuk a prezentációt. Délután összepakoltam és elmentem a találkozóhelyre, hogy felmenjünk a lengyelekhez. Nagyon szép lakásba laknak nem messze a sulitól. Én gyorsan felraktam a kajámat, mert tudtam, hogy lassan fő meg. A lengyel lányok banán-alma darabos palacsintaféleséget csináltam. A japán lány spagetti carbonade-t csinált, japán módra újragondolva. Azt mondta, ha lefordítjuk a nevét, kb. azt kapjuk, hogy minden van benne, ami finom. Bacon volt az alján, rajta spagetti tészta, kelkáposzta és tojás. Kérve megjött a koreai lány is, aki egy jelenség és szerintem nincs kint a 4 kereke, de kedves, de akkor is furi. Olyan dolgokat is tudunk róla, amit szerintem nem mindannyian akarunk tudni, mert spontán vallomások törnek ki belőle a legvalószínűtlenebb időpontokban. Ő kagyló húsos-kimchis omlettet csinált. Az el salvadori srác csak vett egy tortát az egyik közeli pékségben. Azt mondta, hogy nem tud itt semmit főzni. A tanárnő is megjött egy kicsit késve a férjével. Vele beszélgettünk amennyire tudtunk. A tanárnő krumplis csirkét hozott. Nagy meglepetésre a csirke tele volt csonttal és bőrrel. Mondta a tanárnő, hogy egyem, mert mondtam, hogy a csirkehúst szeretem a legjobban. Szerencsére többi kajától való telítettségemre fogtam, hogy nem eszek. Mindenki főzte jó volt és az enyémet is szerették. Mind elfogyott, pedig féltem, hogy sok lesz. A gömbök egy kicsit szétestek és paradicsom szószos rizses hús volt az alja. Felmentünk az épület tetejére megnézni a kilátást és aztán én jöttem el, mert aznap volt Dani búcsú bulija. Szerintem nem maradtam le semmiről csak a koreai lány egy újabb táncos produkciójáról.

Dani vacsorájára nem jöttek el nagyon sokan. Rajta, Leyla-n és rajtam kívül csak helyiek voltak, Dani buddy-ja meg Pei-shan, akit már említettem, meg az ő barátnőik. A közeli tajvani étterembe mentünk. Nagyon jól elbeszélgettünk. A szokásosakat ettük (ananászos rák, chilis-mogyorós csirke), amikre Leyla-val ragaszkodtunk, de rendeltek sasami-t is (remélem jól írtam), ami lányegében nyers hal szeletek és valami padlizsánosat is. Megittunk heten 2 üvegsört is (tudom, az aztán a teljesítmény). Elbúcsúztak. Mi megbeszéltük, hogy majd még másnap reggel találkozunk.

Kedden korán felkeltem, hogy elbúcsúzhassunk. Dani-től is kaptam egy nagy adag cuccot, szóval ilyeneket, hogy zöldtea, tisztítószer, mosogatószer, zsebkendő legalább a nyárig, de lehet, hogy másfél évig nem kell majd vennem.

Szerdára döntöttem el véglegesen, hogy következő félévben is teljes időben fogom a kínait csinálni. Szerintem megéri, annyit lehet ilyen teljes idős, intenzív kurzussal fejlődni. A pecsétes könyvemnek vettem tokot, mert sok mindennek lesz, majd kitéve mire betelik pecsétekkel.

Ma (mert igen elértünk a mához) a hétvégi kalandra készültem. Leyla-val Kaohsiung-ba és Tainan-ba megyünk le, le délre, ahol meleg van. Az egész campus kiürült. Nincs semmi nyitva. Ha enni akarunk, akkor vagy összegyűjtjük az erőnket és lemegyünk a völgybe, úgy hogy már napok óta nincs iskola busz, szóval bármi van, haza kell gyalogolni. Ha nincs erőnk, akkor a 7eleven koppintás Hilife-ba mehetünk műanyag ízű kaját venni. A szemetes után is csak 1-2 ember fut velem és nem tömegek, mint rendes suli időben.

Ma volt az utolsó kalligráfia óránk. Ajtóra rakandó szerencsehozókat festettünk és megkértem a tanárnőt, hogy fessen nekem valami szépet arra a legyezőre, amit Marta-tól kaptam karácsonyra, és ami fehéren van hagyva, hogy feshessenek rá.

Sajnos nem tudok képeket felrakni. Már órák óta írom ezt és még nem vagyok készen a holnapra való készülődéssel. A képek kiválasztása és beillesztése hosszú folyamat és holnap korán kelek, hogy elérjük a vonatot. A jövő héten csinálok egy csak képek bejegyzést és aztán egyet a déli kalandunkról.

December vége és Karácsony I.

Sajnos sokáig megint nem volt időm semmit írni, de most, hogy vége az egyetemnek, van időm bepótolni.

December 17-én hagytam abba. Aznap tartottam a történelem előadásomat, ami nagyon jól sikerült, és amin meg is lepődtem, mert nekem nem szoktak az ilyen előadások sikerülni. Aznap lehetett kínai különórákra jelentkezni. Engem sok minden érdekelt így többet is bevállaltam: kínai gépelést, kiejtést, kalligráfiát, szerencse-függő és kínai füzet készítést. Érkezés szerint osztottak be minket, de mivel hamar odamentünk, mindenki bekerült az órára, ami érdekelte.

Kedden a hazavihető vizsgámat kellett a tanáromnak elküldeni.

Szerdán bementem a városba, mert aznap vettem karácsonyi ajándékokat. Azt találtam ki, hogy mindenki ugyan azt kapja: egy pár meleg zoknit (ami itt a koleszba nagyon hasznos, hiszen a kolesz épülete is olyan, mint amilyennek az összes tajvani épültet mondják: hidegebb van itt bent, mint ott kint), egy kis kék sárkányos zöldteás csészét és egy szerencsét hozó cicát. Hazafelé csomagolópapírért ugrottam be és ez döbbentett rá, hogy itt még nincsenek az emberek készen erre az ünnepre. A papírtekercsbe otthon kb. egy ajándékom sem fért volna bele. Sőt itt sem így alapból két tekercset vettem és még le kellett mennem egy harmadikért.

Közben persze mindennap jártam kínaira. A csoportommal is egyre jobban összebarátkoztam, csak a koreai csaj nagyon furi. Néha olyan gondolatokkal rukkol elő a semmiből, hogy na.

Egy szokásos csütörtök után jött a várva-várt péntek, amikor végre megtehettem az, amire már olyan régen vártam: elmentem moziba. Először Leyla-val járkáltunk egy kicsit a városban. Ekkor lehetett az elkészült, egyetem emblémájával ellátott pulcsinkat átvenni, mert szerintem senki nem bánt meg, mert olyan vastag és meleg. A legjobb a hidegebb napokban és a már említetten hideg koleszban.

Bementünk Gongguan-ra a legközelebbi metró megállóhoz. Ott én meg javítattam a kicsit bibis iPhone-omat. Közben Leyla kabátot nézegetett magának és így sétáltunk be a boltba ahol megvettem a nyuszi füles pulcsimat. Ekkor következett be az, hogy elkezdtek rám férni – bár nem 100% kényelmesen, de majdnem – az itteni ruhák. A többi időt a boltban a szokásos felíratok olvasgatásával és az azokon való nevetéssel töltöttünk. A következő megállónk a város egy olyan környéke volt, ahol az interneten olvastam, hogy több akciófigura bolt van séta távolságára. Ott akartam megvenni a karácsonyi ajándékomat, de vagy semmi nem tetszett, vagy ami tetszett az nagyon drága volt. Összesen kettőbe mentünk el véletlenül találtunk egy harmadikat. Mindketten az easycard-unkra vettünk matricákat, amik itt nagy menők, hogy a kártya uncsi részeit is el tudják takarni. Az enyém Ironman-es.

Aznap IKEA-ba is el akarunk menni, mert tudtam, hogy ott lehet karácsonyi sütit venni és akkor legalább ennyi karácsonyi hangulat legyen. Mivel az IKEA-ba az akció figura boltokból csak metróval és átszállással tudtunk volna eljutni, annak ellenére, hogy közel volt, ezért elhatároztuk, hogy elgyalogolunk oda. Fogalmunk sem volt a város ezen környékéről, de én tudtam, hogy melyik irányba van az IKEA és csak elindultunk arrafelé, remélve, hogy majd kilyukadunk valahol. Sikerült megtalálnunk és a legjobb döntés volt gyalog menni, mert útközben belebotlottunk egy karácsony boltba, ahol csak karácsonyi dolgokat lehetett venni. Elég sok időd töltöttünk itt, hogy mint megnézhessünk és kiválaszthassunk egy-két egyedi karácsonyfadíszt, amit nem igazán tudnánk otthon megtalálni.

Elértünk az IKEA-ba. Amikor kijöttünk onnan (a keksszel, amit persze itt is árultak- éjjen a globalizáció!), éppen a munkaidő vége volt és felpakolva kellett betolódnunk a tömött metró kocsiba. A fiatalok negyedébe, Ximen-be mentünk moziba, IMAX-be, mert azt olvastam, hogy a Hobbit IMAX-es vetítései előtt leadják az új Star Trek film első pár percét. Már többen ott vártak minket, de még jöttek többen, így lettünk összesen tízen. Úgy terveztük, hogy előtte elmegyünk enni. Mondták, hogy a környék legjobb helyért megyünk. Amikor beléptünk, akkor láttuk, hogy főtt csirke részeket lehet ott kapni, ami nem nagyon keltette fel az étvágyunkat ezért inkább eldöntöttük, hogy kukoricát veszünk a moziba vacsora gyanánt. Megálltunk egy innivalósnál is, ahol szegény Sandy-nek, a helyi lánynak, akiről már többször írtam, és aki most is velünk volt több barátnőjével, kellett mindenkinek kérnie és persze mindenki más fajtát kért, más jég és cukor mennyiséggel. A jégről jut az eszembe, hogy aznap olyan meleg volt mit nyáron.

Szóval vettünk popcornt és bementünk a moziba. Sokan voltak – vagyis nem, de magyar moziközönség számához vagyok szokva. A szemüveg egy kicsit szoros volt, de a film nem volt rossz. Sőt nekünk nagyon is tetszett. Az egyetlen baj az volt, hogy a Star Trek első pár perce nem volt előtte, ami nagyon szomorú.

Szombaton be kellett menni kínaira, mert aznap tanultuk le a december 31-et. Aztán hivatalosan is elkezdődött a karácsonyozás. Daphne-vel találkoztam és egy új helyre mentünk a suli közelében, amit már sokan dicsértek. Egy kis kávézó az egyik étterem felett a suli bejáratától pár lépésre, kényelmes fotelekkel tele. Bailey’s-es kávét ittunk és az ott szaladgáló kutyát próbáltuk meg odacsalni és megsimogatni. Én Daphne-től egy szerencse malacot kaptam, aminek összecsavart üzenetet lehet a szájába rakni. Ekkor beszéltük, mert azt is, hogy következő héten felmegyünk Maokong-ra, ahol a teát ittuk korábban és megvesszük magunknak a teás készleteket, amikor kinéztünk.

Vasárnap reggel is fel kellett kelnem, mert a társadalmi órámmal múzeumba mentünk. Dani-val mentem be a városba, ahol először a város múzeumot néztük meg a 1947. február 28-én kitört forradalomról, majd átmentünk az állami múzeumba. Az előző jobban tetszett nekem, mert kaptunk vezetést és a kiállított tárgyak is érdekesebbek voltak. Majd átmentünk a másik múzeumba, ahol nekem nem működött az audio készülékem, így nem értettem mindent. A második múzeumnak volt vetítőterme, ahol a kiállítótermekbe való bemenet előtt megnéztünk egy filmet. Csak kínaiul volt, nem volt hozzá felirat, és ahogy már mondtam mindig korán kellett kelnem és a szobatársam miatt sem tudtam rendesen aludni, ezért elaludtam a filmen. A tanár persze észrevette és odajött hozzánk a film után. Szerencsére értette, hogy nem igen beszélünk, vagyis inkább csak én, kínaiul, ezért megértette.

Más alig vártuk, hogy mindenki befejezze a nézelődést és elindulhassunk, mert nagyon éhesek voltunk, hiszen a délután közepe volt már. Mivel közel voltunk az egyik olyan étteremhez, ami Máté mutatott a nyáron és nagyon ízlett nekem, elvittem oda Dani-t. Majd miután vettünk magunknak egy tejes teát, ezúttal nem bubble-okkal, hanem fűzselének nevezett zselével, ami hosszúkás, mint a fű, felszálltunk a buszra és elmentünk a sulihoz közeli metrómegállóhoz, mert karácsonyi ajándékot kellett vennem kínaira. Már hamarabb felvetettem kínain, hogy nem akarunk-e együtt is karácsonyozni vagy ilyenek, de nem nagyon volt rá senki vevő, ezért hagytuk az egészet. Erre a tanárnő egy pár nappal később megkérdezi, hogy csináljunk-e valamit karácsonyra és akkor már mindenki nyitott volt. Mindenki kihúzott egy nevet és annak az embernek kellett ajándékot vennie. Én a lengyel srác húztam és csokit és még több csokit és egy vicces zoknit vettem neki, aminek az alján egy ember van, és úgy látszik, mintha folyamatosan azon az emberen taposna, ahogy lép. Ellenség vagy valami hasonló jelentésű szó van mellé írva. (Erről már írtam korábban vagy nem?). Este találkoztunk Eszterrel és Beával, mert ezen a napon tartották a magyar karácsonyt is. Oda is ajándékot kellett vennünk, de nm tudtunk, hogy kié lesz és így nehéz volt. Én teát vettem és csokit. Oda menet vettünk innivalót és egy kicsit el is tévedtünk, de odaértünk.

Ott meglepetésemre az egyik csoporttársamat találtam, aki nem egyáltalán nem magyar, de gondoltam, hogy valaki meghívta. Vele beszélgettem a legtöbbet meg Eszterrel. Főztek nokedlit és csirkepörköltet. Az ajándékokat egy játék alapján osztottuk el. Mindenki kapott egy sorszámot. Ennek megfelelően vettünk el egy ajándékot vagy loptuk el egy másik ember ajándékát. Én egy dobozt választottam, amiben egy üveg nutella volt, ami itt kincsnek számít. Jól tudtam, hogy ha a játék további részében lapítok, akkor senki nem fog észrevenni és nem tudja a nutellámat ellopni. Az ajándékozás után többen is mondták, hogy akarták a nutellát, de elfelejtették, hogy ott van. Hamar hazaindultam, mert másnap, karácsony napján dolgozatot írtam kínaiból.

Karácsonykor elmentem kínaira. Utána karácsonyi ebédet szerveztünk. Az olasz étterembe mentünk el enni. Ott volt Marta, Leyla, Dani, Basak, a török lány és én. Jót ettünk és beszélgettünk. Basak hozott olyan porcukros török édességet, ami miatt biztos megutáltak mindeket az étteremben, mert minden porcukros lett. A miatt viszont biztos nem utáltak meg, hogy Marta ezelőtt még nem volt itt és annyira tetszett neki, hogy szinte mindennap ott evet ezután.  Mi Leyla-val ezt biztos nem csinálnánk, mert ez az étterem a drágábbak közé tartozik a környéken és biztos nem tudnánk ennyit kiadni kajára mindennap. Aztán jöttünk el, mert mindenkinek volt más programja a délutánra.

Én Beával és Eszterrel találkoztam. Gyorsan feljöttem az ajándékukért és miután találkoztam velük, felmentem hozzájuk. Nem nézett ki annyira lerobbantnak, mint ahogy mindig elmondták. Szerintem az a lakással a legnagyobb baj, hogy nem lakásnak épült, hanem szárító helységnek és csak később építették be lakásnak, hogy kiadhassák. Odaadtam az ajándékokat és elhatároztuk, hogy az olasz-görög étterembe megyünk enni. Komolyan miután megettem még egy nagy adag tésztás ételt pontosan úgy éreztem magam, mintha egy rendes karácsonyi vacsorán vettem volna részt. Azt hittem felrobbanok. Ezután feljöttem és kibontottam az otthonról jött karácsonyi csomagomat, miközben Skype-on beszéltem mindenkivel. Este a csomagba jött karácsonyi tea és az IKEA-s gyömbéres süti mellett karácsonyoztunk Marta-val és Leyla-val. Marta nem tudott ajándékokat elmenni venni, így mondta, hogy ne is adjuk oda, amit mi vettünk neki, de persze odaadtuk. Én Leyla-tól egy kis táskát kaptam, amit kinéztem magamnak, de akkor nem vettem meg, mert sokkalta érte a pénzt. Kis pénztárca, amibe mindent belepakolhatok, a hátulján meg van hely a mindenható kártyámnak.

Bocsánat, most nincsenek képek, de a következő bejegyzésben, ami nemsokára jön, lesz sok.