December
25-én folytatódott a karácsonyozás. Kínain adtuk oda az ajándékokat. A lengyel
srácnak tetszett, ami vettem. Engem az egyik lengyel lány húzott. Spongyás
easycard tokot kaptam tőle és egy angyalkát, amit ő vart. Ezen a napon
kezdődtek el a kínai különórák is. Először kínai gépírásom volt. Igazából nem
gépírás csak gépelés - azt tanuljuk, hogy hogyan lehet kínai karaktereket
bevinni – de az jobban hangzik. Először nem igazán tetszett, mert a tanárnő egy
vadállat volt és nem értette, hogy nem mindannyian értjük tisztán, amit mond.
Azóta szerencsére enyhült és én is jobban megértetem magam kínaiul és jobban is
értem, amit magyaráz. Emellett pedig egyre jobb vagyok kínai gépelésből. Az
első ház még szenvedés volt, kb. 45 perc alatt gépeltem be 4 mondatot, de most
már sec perc alatt meg van. Persze előtte le kell „fordítanom”, átírni latin
betűsre, mert így gépeljük be a karaktereket.
Délutánra
szerveztem emeleti karácsonyt. Mindenkit meghívtam az emeletről, de végül nem
jöttek el olyan sokan. Mindenki hozott sütit meg volt innivaló. Lekértem az
emeleten lévő közösségi helység (ami nem a konyha, amiről már biztos írtam)
kulcsát. Egy kicsit kidíszítettük, volt zene is. Ide is vetettem mindenkivel
ajándékot, hogy legyen ajándékozás. Én Dani ajándékát húztam ki, ami tele volt
csokival, mert az előtt nemrég volt itt a barátja, akinek a táskája idefelé
csak csokival volt szerintem tele.
Este
még egyszer karácsonyoztunk, mert Danival még nem adtuk oda egymásnak az
ajándékokat. Még több csokit kaptam, egy integetős szerencse cicát és még mást is,
de arra már nem emlékszem (olyan régen volt).
Előtte
még elmentünk kulturális órára, ami meg volt tartva, mert úgy, mint a hétfő
esti óránk, amit szerencsére nem tartottak meg. Nem is mentem volna be
karácsony este. Már itt elkezdtük Dani-val a karácsonyozást, mert annyi süti
maradt az emeleti karácsonyról, hogy nem igaz és nem akartuk, hogy az mind a
nyakunkon maradjon.
Szerdánként
kiejtést vettem fel. Szavakat kell felolvasnunk és gyakorolni, hogy teljesen
ugyanazokat a szavakat hogyan mondjuk el, hogy ezt mondjuk alvás helyett, hogy
húsos táska és harapni helyett azt, hogy akarni.
Ezen
a napon Marta-val karácsonyoztunk. Szerintem annyira rosszul érezte magát, hogy
nem volt nála ajándék karácsonykor, hogy egy nagyon megtömött ajándékzacskónyi
ajándékot adott. Volt benne egy nagycsomó csoki és cukorka, egy jegyzetfüzet,
egy szivacs, egy festhető legyező, arcpakolás, gyertyák és még több csoki az
egyik legdrágább csokis boltból, amit ismerek itt.
Csütörtökön
„kézügyesség” órákat vettem fel külön. Azon a héten kínai csomózást, ahol
szerencse függőket csomóztunk. Az volt a baj, hogy túl sok diák jutott egy
tanárra és nem igen tudott ránk odafigyelni. Így én kb. be sem fejeztem volna
az enyémet, hogyha más, nálam ügyesebb tanulók nem segítettek volna nekem. De
szerencsére nem voltam egyedül a problémámmal. Volt ott egy holland lány,
később kiderült, hogy Daphne barátnője, aki hasonlóan szenvedett. A csütörtök esti
óra fontos volt, mert akkora kellett, legalábbis a csoport megegyezése szerint
mindenkinek befejezni a részét. Marta-val a héten dolgoztunk is a részünkkel.
Pénteken
a kínai nyelvi épület karaoke termébe mentünk el karaoke-zni mert ez volt az év
utolsó órája. Nem volt rossz, de így nem volt az igazi, hogy kb. nem értettünk
semmit abból, amit énekeltünk, annak ellenére, hogy gyakoroltunk kínai számat
ezelőtt órán, hogy tudjunk valamit énekelni. A koreai lány produkálta magát. De
több szám is megtetszett, amit énekeltünk és azóta is hallgatom őket.
Erre
a napra beszéltük meg Daphne-val, hogy felmegyünk Makong-ra és megvesszük a
teás készleteket, amik tetszettek nekünk. Ez azért is volt fontos, mert azt
vettem észre, hogy Tajvanra is vonatkozik az, ami szerintem minden más ázsiai
országra: ha látsz valamit, ami tetszik, akkor azt vedd meg, mert elég nagy az
esélye, hogy amikor vissza akarsz érte menni akkor már nincs olyan a boltba és
soha többé nem is találsz olyat. Nem tudom, miért van egy így, de így van.
Busszal mentünk fel. Daphne-nak pont szerencséje volt, mert a kirakott
készletet csomagolták be neki. Az enyémből még volt. Úgy látszik, az emberek
jobban szeretik, ha cseresznye virágok vannak a készletén, mintha halacskák. Le
már a gondolává jöttünk és így pecsételni tudtam a pecsétes könyvembe, amit már
túl sokszor felejtettem itthon.
Este
vacsorára hívtak meg. Pontosabban én mondtam az éppen az nap este elrepülő cseh
lánynak, hogy vacsorázzunk még együtt. Ebből egy több emberes vacsora és kb.
búcsú buli lett. Ettől kezdve indult el mindenki. Ez nem teljesen igaz. A
norvég lány már karácsony előtt hazament, de csak onnan vettük észre, hogy
elment, hogy hívtuk moziba és mondta, hogy ő már otthon van. Semmi elbúcsúzás,
semmi.
Szombaton
beadandót írtam, gépelés házit csináltam és a következő heti előadásra
készültem. Akkor beszéltem Marta-val, hogy mit akarunk szilveszterkor csinálni.
Azt mindenképpen tudtuk, hogy nem bulizni megyünk, mert a 101-ről fellőtt
tűzijátékot akartuk megnézni. Azt hallottuk – Marta már tapasztalta is – hogy
ilyenkor rengetegen vannak a belvárosba, főleg a 101 környékén. Közelről
akarják látni a tűzijátékot és arrafelé van a legtöbb szórakozóhely –
legalábbis amennyire én tudom. Ezért úgy határoztunk, hogy felmegyünk
Maokong-ra és onnan nézzük a tűzijátékot. Megnéztük, járnak a gondolák egész
éjjel. Gondolom, már tudják, hogy onnan is nagyon jól lehet mindent látni. Így
elhatároztuk, hogy ez lesz. Előtte meg el akartunk menni a közeli tajvani
étterembe, ahol már ettem az egyik iskolai csoporttal. El kezdtük terjeszteni a
hírt, hogy aki akar, jöjjön velünk.
Vasárnap
Eszterrel és Beával ebédeltem és megtartottuk az utolsó karácsonyozást. Eszter
mondta, hogy velünk akar jönni fel a hegyre tűzijátékot nézni.
Hétfőn
először Marta japán barátnőjével találkoztunk. Már lent volt az étteremben,
amikor mi lementünk. Az igazat megvallva, amikor Marta mondta, hogy jön egy
japán barátnője, akkor nem a legjobbra gondoltam. A japán lányok – legalábbis
akiket én ismerek - mindig olyan csendesek, visszahúzodszkodók. Nem nagyon
beszélnek, csak figyelnek. Marta barátnője, Hiromi, pont ennek az ellentéte
volt. Nagyon nyitott volt, beszédes, viccelődött, ami meg aztán már tényleg
furcsa.
Szerencsére
ők ketten tudták, hogy mit rendelünk. A szokásosakat ettük: chilis-mogyorós
csirke, ananászos rák stb.
Aztán
bementünk egy közeli szupermarketbe, mert pezsgőt meg sört akarunk felvinni
Maokong-ra. Szétnéztünk az egész boltban és nem volt pezsgő. Egy üveg valamit
találtunk és bár az kb. pezsgőnek nézett ki, de elvileg nem az volt és nagyon
drága volt. Így azt nem vettük meg. Vettünk helyette viszont pezsgő ízesítésű
vodka koktélt, mert az volt a legközelebb a pezsgőhöz és olyan olcsó volt.
Hiromi volt a legaranyosabb: OK vegyünk, de mi az a vodka? Vettünk még sört,
rágcsálni valót és szőlőt. A szőlő azért kellett vennünk, mert Marta elmagyarázta,
hogy az a szokás Spanyolországban, hogy éjfél előtt 12 másodperccel 12 darab szőlőszemet
kell megenni éjfélig.
Eszterrel
a gondola végállomásán találkoztunk. Először Maokong-ra mentünk fel, bár nem
onnan, hanem a közeli Zhinan templomból akartuk nézni a tűzijátékot. Ott
járkáltunk egy darabig, hogy teljen az idő és melegedjünk. A melegségről
egyébként Marta-tól kapott karácsonyi ajándék is gondoskodott. Kézmelegítő
párnát vett nekünk. Rázogatni kell a párnát és a benne lévő anyag felmelegedik
és tartja a meleget 24 órán keresztül. Zsebben lehet tartani vagy csak
fogdosni. Az enyém jól felmelegedett. Már többen elfoglalták a helyüket
Maokong-nál és a teraszos éttermek is tele voltak, ahol vacsora közben lehetett
a tűzijátékot nézni.
Lementünk
a templomhoz, de az a hely, amire én gondoltam mégsem volt jó. Ezért gyorsan új
helyet kellett keresni, mert már itt is gyűltek az emberek. Teljesen véletlenül
szaladtunk bele egy kis pagodába a hegy szélén. Már többen ültek ott, de
valahogy a legjobb helyet meghagyták nekünk. Ott ülünk és vártuk az éjfélt. A
„pezsgő” már hamarabb elkezdtük és Marta szerint Hiromi egy kicsit be is rúgott
tőle. Így már elhiszem, hogy nem tudja mi az a vodka, mert szerintem kb. semmi
alkohol nem volt benne, legalábbis nagyon rejtőzködött. Csináltunk
visszaszámolást, hogy tudjuk, hogy mikor kell a szőlőket elkezdeni megenni. Én
hétig jutottam el, mert mindannyian elkezdtünk egy idő után röhögni plusz ez
kivitelezhetetlen. Mármint képtelenség 12 szem ilyen nagy és ropogós szem
szőlőt ilyen gyorsan megenni. Nem is vettük volt észre a tűzijátékot, ha Hiromi
nem szólt volna. Nagyon gyorsan lement, ami nem is csoda mert 188 másodperces,
mert ez egy szerencsés szám. Ami viszont nagyon szép volt utána az volt, hogy
az összes szoba lámpáját felkapcsolták az épületben. Ezzel akarunk fényképeket
csinálni, amihez megkértünk pár ott lévő fotóst. Hiromi olyan aranyos volt. Eszterről
és róla próbált képet csinálni, de mivel sötét volt vakuznia kellett. Eszter
erre mindig becsukta a szemét, mert nem bírja a vakut. Hiromi erre megszólal:
Eszter minden képen alszik. Azóta ez szállóige lett.
Összepakoltunk
és elindultunk. A gondola megállóhoz visszafelé menet megnéztük a Zhinan templomot,
mert én még volt bent. Aztán felszálltunk a gondolára (pont a legjobbkor értünk
oda, mert utánunk tömegek érkeztek, hogy lemenjenek vele). A buszon hazafelé a
lengyelekkel találkoztam. Akkor jöttek a 101 mellől és mentek bulizni.
Hazaértem és örültem, hogy lefekhetek lámpa nélkül, mert a szobatársam még nem
volt otthon, de éppen abban a pillanatban lépett be és kapcsolta fel a
legnagyobb lámpát amint lehunytam a szemem.
Aztán
a csütörtöki prezentációra készültünk.
Csütörtökön
már végre részt vettem a kalligráfia órán (az előző hetit a csomózás miatt kellett
kihagynom). Nem igazán ment főleg mivel kihagytam az első órát. Erre meg még az
egyetlen lap, ami szépen sikerült és haza akartam hozni, azt a tanárnő elvette
– mint minden más lapot (nem tudom, miért tartja meg őket, mit csinál velük?).
A
baj aznap az volt, hogy a csoport 5. tagja csütörtök reggel írt nekünk, hogy
nem folytatja a mesterprogramot és még semmit nem írt meg a részéből a
projekthez. Az előadás jól sikerült és a hangulatot az is emelte, hogy a
tanárnők aznapra rendelt pizzát, mert még az első órán megígérte, hogy vesz
nekünk vacsorát. Az egyik csoporttársam vett rá, hogy kóstoljam meg a tengeri
gyümölcsöset és tényleg jó volt. Csak nem értettem miért kombinálták a tengeri
hús borsóval.
Nagyon
elhúzódtak az előadások, későn értem haza és másnap kínai vizsgám volt, féléves
(a téli szemeszter fele). Nem tanultam rá semmit, mert az előadásra készültem,
ezért gondoltam hamar lefekszem, mert kínainál néha hasznosabb, hogy kialudt legyek,
minthogy tanuljak. Lefeküdtem 11-kor. Erre 1 felé felébredek. Először nem
értettem, hogy miért. De aztán rájöttem, hogy kopognak az ajtón. Ráeszméltem,
hogy biztos a szobatársam az. Gondoltam, hogy nem érdekel, ha kizárta magát,
menjen le a portára, mint minden kizárt ember. De csak folytatta a kopogást.
Kezdett elegem lenni és inkább felkeltem, hogy beengedjem. Mondtam neki, hogy
már nem először csinálj ezt, és hogy máskor menjen le a portára és ne keltsen
fel. Elment zuhanyozni, de mint mindig felkapcsolva hagyta a lámpát. Én
leontottam, hogy hátha könnyebben visszaalszok. Amikor kijött a fürdőszobából,
mondtam neki, hogy kapcsolja fel, mert vissza szeretnék aludni. Erre mondta,
hogy akkor sötét lesz. Én mondtam, hogy akkor menjen ki. Erre elkezdi, hogy
neki holnapra le kell adni ezt a munkát. Addig vitatkozunk ameddig elegem nem
lett.
Másnap
annyira fáradt volt – mert kb. 3-4-kor sikerült visszaaludnom – hogy a
legalapvetőbb kerektereket is összekevertem kínain. Lementem aznap az
elszállásolási irodába. Marta már hamarabb felajánlotta, hogy ami után ő
hazautazik a szünetre január közepén beköltözhetek a szobájába. Aznap megbeszéltem
vele, hogy nem mehetnék-e oda hamarabb és rábólintott. Elintéztem mindent az
elszállásolási osztályon is. Este költöztem át, mert előtte még Eszterrel és
Beával mentünk a 101 közelében lévő könyvesboltba. Sokáig nézelődtünk ott. Én
két könyvet is vettem. Az egyik könyv annak az amerikai Kína szakértőnek volt a
könyve, aki szeptemberbe vagy októberbe volt itt előadást tartani nekünk.
Hazaértem és elkezdtem átpakolni. Szerencsére nem kellett messze áthurcolkodni,
csak majdnem pont szembe a folyosó másik oldalára. Jó volt, mert Marta is kb.
akkor feküdt, mint én, ha pedig nem akkor vagy megvártam, vagy a legkisebb
zajjal és fénnyel tanult vagy dolgozott tovább.
Még
aznap visszamentem beszélni a volt szobatársammal – aki biztos meglepődött az
üres szobán – a közösen vett cuccokról és légkondi kártyáról. Az arcán a teljes
nemtörődömség volt látható.
A
hétvégén a keddi előadásomra és a csütörtöki vizsgámra tanultam. Szombat reggel
lementünk a könyvtárba Leyla-val ahol alig találtunk magunknak helyet (egy 5
emeletes könyvtárba, ahol nagyon sok a hely) hogy tanuljunk. Én az előadásomat csináltam,
ami egy kicsit nehéz volt, mert Dani-vel kellett csinálnom, de ő akkor
Thaiföldön volt. Ott töltötte a szilvesztert többek közt azért, mert
elfelejtette meghosszabítattni a vízumát és el kellett hagynia az szigetet,
hogy meghosszabbíthassa. Egy új éttermet is kipróbáltunk aznap. Egy japán
éttermet nem messze a kedvenc olasz helyünktől. Szokásosan csirkével
próbálkoztunk, ami szokásosan tele volt csonttal. Este pedig gondoltam, hogy
csináljunk valami filmnézős programot (hogy legyen valami alkalom, hogy
megigyam a sört, amit Marta adott karácsonyra). Marta, Leyla és én jöttünk
össze sörrel és chips-szel.
Hétfőn
a kínai vizsga szóbeli része volt, ahol a szobánkat kellett leírni képekkel.
Még az előző szobámról csináltam pár képet, mert a mostaniba nem tudtam rendet
pakolni.
Kedden
előadtunk Dani-vel a törzsnél szerzett élményeinket a csoportnak és érdekes
előadásokat hallatunk tőlük is. Ezen a napon lett rajtam úrrá a felvágott
hiányom is. Sikerült valami felvágott félét venni a szupermarketben. Otthon
semmi pénzért nem venném meg, de itt elment.
Szerdán
Göncz Kinga volt itt az egyetemen előadni. Erre mentem el Marta-val, de oda ott
több itteni magyar diákkal is találkoztam. Az előadás a Balkánról szólt és EU-s
vonalon indultunk el. (Egy aranyos melléktörténet: az előadásról egy kirakott
plakátról olvastam. A plakáton az USA térképe volt és úgy volt elrendezve
mintha a Balkán lenne. Én ebből arra következtettem, hogy az USA jelenlétéről
is szó lesz. Egy pár nappal később az összes ilyen poszter eltűnt és másikakat
raktak ki helyette. Gondolom valaki nem volt valami jó földrajzból.) AZ előadás
érdekes volt, bár a végén túlságosan sok volt az általános dolog az EU-ról, de
ez természetes, hiszen mégis csak Ázsiában vagyunk, ahol gondolom nem tanítják
nekik az EU-t olyan mélységekbe, mint nekünk otthon. Az előadás után az
előadóval és beszélgettünk egy kicsit.
Majd
együtt, magyarok, elmentünk ebédelni. Egy új helyet mutattak meg, ahol fűszeres
csirke csíkokat ettem. Aztán hazajöttem másnapra tanulni.
Csütörtökön
volt a nagy nap. Vagyis nem nagy, hanem félelmetes nap, mert pont ettől a tantárgytól
féltem a legjobban egész évben. Ezen a napon megint kihagytam a kalligráfiát,
mert kínai könyvkötészetet csináltam. A borítóra mintákat vágtunk majd több
lappal összevarrtuk. A könyvtárban tanultunk a vizsga előtt és a tanár
fogadóórájára mentünk fel, mert az csoport 4. tagja sem nagyon csinált semmit a
projekthez és meg akartuk kérdezni, hogy mi a jobb h mi írunk valamit hozzá,
hogy teljes legyen a beadandó vagy adjuk be az ő részével, aminek semmi köze
nem volt a témánkhoz.
A
vizsga sokkal könnyebb volt, mint ahogy vártuk. Nem kellett semmit írni, csak karikázgatni,
annak ellenére, hogy a tanár válaszolós kérdéseket is ígért. Én a saját
érdememnek tekintem, hogy nem volt, mert a tanárnő hamarabb beszedte és
végignézte mindenki jegyzetét és mondta, hogy kukkot sem tudott az enyémből
elolvasni. Gondolom ekkor rádöbbent, hogy ha a jegyzeteimet nem tudta
elolvasni, akkor a vizsgámat sem fogja tudni és kihagyta az a részt, csak hogy
ne kelljen az írásomat órákon át tanulmányozni. A tanárnő nem jött be a
vizsgára csak a tanársegéd volt bent, ezért csoport munkának kezdtük el a
feladatot felfogni Leyla-val.
Pénteken
elsőször Dani-val találkoztam és a buddy-jával. Együtt ebédeltünk. Visszavittem
őket a helyre, ahol a magyarokkal ettem. Aztán kipróbáltam valamit, amit már
régen terveztem: kávé zöldteát. Nekem ízlett. Zöld tea volt kávé ízzel.
Bementünk a városba, mert lassan közeledett Dani elutazásának napja és még
egyszer előtte be akart menni a belvárosba a szokásos helyeinkre – a japán
boltba és az olcsó-olcsó boltba. Aztán Shilin-be mentünk, az éjszakai piacra.
Daphne-vel terveztem, hogy oda megyünk, így jött ő is és a barátnője is, akivel
a kínai csomózás órán találkoztam. Leyla is csatlakozott. Én a szülinapi
ajándékomért mentem főként, amit már régebben kinéztem magamnak, egy nagy
Totoro plüssjátékért. Itt is a szokásos helyekre mentünk. Vettem Totoros
papucsot, lila iPhone kábelt, szóval mindent, amit otthon biztos, hogy nem
vehetnék meg. Vettünk a szokásos baconos póréhagymából és egy új dolgot is
kipróbáltunk, amit Leyla már evett és azt mondta, hogy jó. Meghámozott krumplit
sütnek ki olajban, egészben, felvágják és megtöltik, amivel kérjük. Mi mindent
kértünk bele, ami tojás volt, sonka szeletek, kukorica és mind ez meleg sajt
szósszal leöntve. A minden ananászdarabokat is jelentett, de azt már nem bírta
volna a hasam. Marcipánt ittunk hozzá (a mandula teát, amit már korábban írtam)
és ribizli levet. Én aztán megvettem a Totoro-t, persze hosszas válogatás után.
Kifelé jövet Dani meglátott egy standot, amihez hasonlót a mozizás előtt
láttunk. Akkor nem vett pólót, amit ott árulnak, de most vett és szinte
mindenki más is vett, én is, Marvel képregényeset.
Szombaton
elhatároztuk, hogy elmegyünk a Palota Múzeumba. El sem hiszem, hogy mióta
vagyok itt és azóta nem tudtam elmenni a világ egyik leghíresebb múzeumába,
pedig csak kb. 1 órányi utazásra van innen. Itt vannak azok a tárgyam, ami a
Tajvanra való „kiköltözés” alatt a KMT magával hozott. Azt mondják, hogy a tárgyak
töredékét sem tudják egyszerre kirakni, pedig egy hatalmas múzeumról van szó,
annyi a tárgy, amit áthoztak. Azt hallottam 3 hónaponta cserélik a kiállított
tárgyakat. Leyla is jött volna, de csak ketten mentünk Dani-vel. Már régebben
kinéztem, hogy merrefelé kellene menni, de beszéltem Daphne-val aki már volt
ott és ő más utat mondott, de gondoltam ő már járt ott, menjünk mi is arra. Hát
elég rossz döntés volt. Persze ment abból a metrómegállóból is busz, ahonnan
Daphne mondta, de csak egy és az is elég ritkán járt. Ahonnan én mentem volna
több busz ment oda és gyakrabban. Nem baj, legalább megismertük a város még egy
ismeretlen részét. Elég sokat kellett a buszra várni, ami alatt viszont nagyon
taktikus szórólap osztogatókkal találkoztunk, akik édességet adtak, ha elvetted
a szórólapot.
A
város egy szélére vitt ki a busz. Besétáltunk a múzeumhoz. Elég korán jöttünk,
így még nem voltak annyian, legalábbis még. A termek eléggé összevissza voltak
rakva és számozva és alig találtuk meg, hogy hova kellene mennünk. Több
időszakos kiállítás volt és szerintem azok voltak a jobbak, pl. a kínai
újévről, szipus (bocsánat, de nem tudom értelmesebb magyar szóra lefordítani).
Az állandó kiállítás nem nagyon varázsolt el, amit nagyon sajnálok. Voltak szép
és érdekes tárgyak, de összességében… A legérdekesebb egy üvegből készült kínai
kel volt, amiért eléggé sokat kellett sórban állni, pontosabban, aminek
megnézéséért. Ugyanebben a teremben volt egy szalonna kinézetű kő is. Éppen
akkor érkezett pár busznyi szárazföldi és nagyon sok teremhez sorba kellett
állni, mert ennyi embert nem engedhetnek be egyszerre. Általában (életünk
kockáztatásával) a sor elejére törtünk, mert nem az őrök nem engedtek be, hanem
az idegenvezetők meséltek az embereknek és ezért nem mozdultak és mi ezt nem akartuk
kivárni. Valami 10-11 csoportnyit nyomakodtuk előre, bocsánat külföldi vagyok
felkiáltással.
Az
egyik terembe éppen agyag köcsögöket és tégelyeket nézegettünk, amikor egy pasi
megszólít minket. Kérdezte, hogy honnan vagyunk stb. Amerikai volt és amint
meghallotta, hogy Dani német átváltott németre és így beszélgettünk tovább. Érdekesek
az ilyen találkozások.
Nagyon
elfáradtunk a végére a tolakodásban és a nézelődésben. Éhesek is voltunk már
mert kb. 3-4 lehetett akkor és 11 körül mentünk be a múzeumba. Szerencsére előtt
ettük tajvani reggelit, amiről már korábban írtam, palacsinta féleséget
bacon-nel és sajttal. Olyan reggeliket készítettek ameddig a sajátunkat vártuk!
Komolyan megtanulok rendesen kínaiul, hogy tudjak majd olyanokat kérni.
A
múzeumból kijövet bementünk az ajándékboltjába. Ott kisebb szívinfartust
kaptunk egy a kínai kelről készült replika árán: 1 millió itteni dollár volt,
kb. 7,5 millió forint. Ezért már az eredetit kérném. Minden kínai keles volt
egyébként: kínai keles tollak, kulcstartók, mobildísz stb. stb. Én egy kis
könyvet vettem, amiben kínai festmények képei vannak (amiből szerintem
egyáltalán nem volt elég kiállítva) és mindketten választottunk egy-egy olcsó
képet, kemény papíros posztert kínai stílusú festménnyel.
A
múzeum egyik szárnyában volt egy időszakos kiállítás, de azt már nem bírta
volna a lábunk és a hasunk is kilyukadt volna és a téma sem érdekelt minket
különösebben. Így visszasétáltunk és elkezdtük várni a buszunkat. Leszállva
vettem szerencsehozó ajtóra rakandó képeket a kínai újévre és vettünk húsos
táskát (amire a dumpling-ot sikerült magyarosítanom), de tudtuk, hogy amikor
haza érünk még ennünk kellene valamit. A maláj étteremben ettünk már itthon.
Húsgombócot rendeltünk, de szerintem azt hitték, hogy csont gombócot kértünk,
mert (helyi szokás szerint) tele volt csonttal. Leyla-nak van igaza. Itt
művészeti ág épül a csonttal való hús felvágásnak és feldolgozásnak.
Felfelé
jövet Dani-vel eldöntöttünk, hogy nem várjuk meg a felfelé jövő iskolabuszt,
hanem felgyalogolunk. Nagyon helytelen döntés volt, mert annyira el kezdett az
eső zuhogni a hegy közepén, hogy még nem láttam esőt így esni. Úgy zúdult
lefelé, mintha folyóban sétálnánk felfelé. Pár pillanat alatt beázott a cipőm
és a zoknim kezdte felinni a vizet. Mindketten a képeinket védtünk. Hazajövet
néztem, hogy a kardigánom hátulja csuromvíz lett, pedig volt nálam esernyő.
Marta
ezen a napon repült haza, gyors ajándékvásárlás és bepakolás után. Így eljött
az a csodálatos pillanat, amire már olyan régen vártam: egyedül lettem egy
szobában. Egyébként nagyon is jól kijöttem vele. Semmi gond vagy konfliktus nem
volt. Mindenki törődött a maga dolgával és jó érzés volt az is, hogy valakivel elbeszélgethetek
dolgokról, amik mindkettőnket érintenek, pl. az indiai nők helyzetéről. Szívesen
maradnék itt, de ő sem és én sem igazán akarunk szobatársat és ez szerintem
érthető. De nekem valószínűleg (bár nagyon kívánom, hogy nem) megint lesz. Szóval
én még mindig meg vagyok róla győződve, hogy nem vagy nem teljesen az hibám
volt, hogy az előző szobatársammal nem működött az együtt élés.
Vasárnap
itthon voltam, élveztem a magányt.
Hétfőn
még volt este tajvani történelmünk. Előtte lementem húsos táskát ebédelni és
tejes teát lila rizzsel, ami nagyon is furinak és izgalmasnak hangzik, de nem
volt valami jó.
Kedden
Dani-vel és Leyla-val mentünk le enni a fincsi japán étterembe. Végre azt
ettem, amit Leyla a múltkor, amikor ott voltunk (hetekkel ezelőtt) és az
tényleg nagyon jó volt. Aztán a suli boltjába mentünk be, mert Dani még ott
akart elindulás előtt dolgokat venni. Én egy bögrét vettem, amin az az épület
van, ahol az én óráim. Néztem egy évkönyvféleséget is, aminek a legújabb
kiadását majd mindenképp megveszem, mert benne van az össze kutya, aki a
campus-on belül lakik és az is meg van jelölve, hogy milyen terülteken kóborolnak.
Mivel a könyv régi volt, nem volt benne az új kollégium, ahol én lakok és így
az itteni kutya, Blöki sem volt még benne és én majd olyat akarok, amibe Blöki
is benne van. Olyan cuki kutya és általában reggelente elindul velem a kolesz
bejáratától és a kínai épület bejáratáig jön.
Este
az ember hiányos projekten dolgoztam, mert mindenki más haza húzott és persze
ki fejezi be a munkát? Aki itt marad.
Szerdán
volt az utolsó óránk. Előadtuk a projektünket itt is. Aztán meg halálra untuk
magunkat a többi csoport előadásán az órán, ami fél 11-ig tartott este.
Csütörtökön
megint a kalligráfia tanárt boldogítottam magammal. Nem tehetek róla nekem nem
igazán megy ez. De ez volt az első alkalom, amikor valamiért megdicsért. Büszke
is voltam. Leyla-val mentünk le a völgybe, mert a prezentációt kellett
következő hétfőn tartanom kínain a kedvenc éttermeimről. Így az a szomorú
feladat járt rám, hogy négy nap alatt a négy kedvenc helyemre, legalábbis négy
helyre a kedvenceim közül elmenjek. Leyla az olasz-görögbe kísért el, ami fincsi
volt, mint mindig. Aztán az egyik mindenes boltba mentünk, mert eltörtem a
poharamat – és emiatt nagyon szomorú voltam – és egy újat kellett vennem.
Persze mivel az újévre készültek és tele volt újéves kínaias dolgokkal, azokból
is vettünk egy párat.
Pénteken
a Carrefour-ba mentem el, mert hétfőn délután azt terveztük a kínai csoporttal,
hogy összejövünk a lengyeleknél és mindenki főz valami otthonit. Én töltött
paprikát terveztem. Összeírtam mindent és elindultam új útvonalon oda, hogy ne
kelljen annyit sétálni a megvásárolt dolgokkal, mint az eredeti útvonalon,
ahogy először eljutottunk oda. Rengetegen voltak és mindenhol áru volt. Kb.
olyan volt a hangulat, mint karácsony előtt otthon egy nagy áruházban. De az
természetes. Itt kb. az újév az európai karácsony. Így is az a szokás itt, hogy
a boltokban alig lehet elférni, nincs elég hely a vásárlóknak és a bevásárló
kocsiknak sem, most meg a kicsi helyeket is dolgokkal rakták tele, hogy minden
ki legyen rakva. Külön eladót alkalmaztak rizs eladására. Sikerült mindent
megvennem, kisebb-nagyobb változtatásokkal – pl. nem volt TV paprika, majoranna
stb. – szóval ázsiasított lett. Alig vártam, hogy kiszabaduljak onnan és
hazajöhessek. Este Leyla jött át és filmet néztünk.
Szombaton
Eszterrel terveztük, hogy bemegyünk a városba. Nekem először meg kellett várni
Johanna-t, az osztrák lányt, mert ő is lassan megy haza és nekem akart pár
dolgot adni, amit nem tud vagy akar hazavinni. Majd lementem, de olyan sokat
vártam Johanna-ra, hogy az étterem, ahol aznap a prezentáció kedvéért ennem kellett
volna, már bezárt. Így póréhagymás háromszög pite szeletet ettem epres tejes teával.
Eszterrel Ximen-be mentünk, mert Marta ott vette nekem a kis füzetet ajándékba
és el akartam menni, megnézni a boltot. A Piros házban volt, ami Ximen egyik
szélén van. A japánok által épített és ma eléggé drága boltok vannak benne. Így
szerencsére vagy sajnos nem találtam meg ott, amit kerestem. Végignéztük a Piros
ház előtti vásárt is. Majd úgy döntöttünk, hogy fiatal még az este, bemegyünk
mélyebbre Ximen-be. Ez egy helyes döntés volt, mert csak sétálgatunk, nem is
nagyon figyelve merre felé megyünk, amikor megláttam egy ismerős épületet, amit
a neten láttam azon a blogon, ahol a tajpeji akciófigura boltokat gyűjtötték
össze. Szegény Eszternek ezt kellett 5 emeleten át kibírnia, de erős volt. Nem
voltak nagyon jó cuccok, de egy-két dologért majd talán egyszer lehet, hogy
szülinapom alkalmából visszamegyek (igen a hatalmas Totoro nem elég). Az áruház
előtt végre ettem tajvani hot dogot. Annyit hallottam róla, de sosem próbáltam.
Édes virsli (itt majdnem minden hústermék édes, csak az nem, amire rá van írva,
hogy európai stílusú) volt vastag tészta rétegben, olajban kisütve. Nem volt
rossz, de nem lehetne mindennap ezt enni.
Aztán
elkezdtünk hazafelé jönni, mert tudtuk, hogy van nem messze egy éjszakai piac,
ahol még nem jártunk. Leszálltunk ott a buszról, ahol azt hallottam, hogy az
éjszakai piac van, de nem igazán találtuk meg. A végén visszasétáltunk Gongguan-ig,
ami, ahogy már többször írtam a sulihoz relatíve közel lévő metrómegálló és ott
is van éjszakai piac. Én beváltottam a sült Oreo kuponomat, Eszter pedig beállt
a tejes tea kígyózó sorába. Elindultunk hazafelé, vettünk még egy adag húsos
táskát, amit elosztottunk. Nem a legközelebbi megállónál szálltunk fel, mert
még kilométer hiányom volt, hanem legyalogoltunk még egy megállót, ami itt nem teljesítmény,
mert olyan közel vannak a megállók.
Vasárnap
kínait tanultam és Bo-nál ettem, hogy ezt is berakhassam a prezentációba. Már
ekkor tudtam, hogy elkezdődött a téli szünet az egyetemen és mindenki hazament,
mert Bo-nál nem csináltak elég csirke hőst, hogy csirkés dolgokat lehessen
venni. Én voltam az utolsó, aki még kapott csirkehúst.
Hétfőn
megtartottuk a prezentációt. Délután összepakoltam és elmentem a
találkozóhelyre, hogy felmenjünk a lengyelekhez. Nagyon szép lakásba laknak nem
messze a sulitól. Én gyorsan felraktam a kajámat, mert tudtam, hogy lassan fő
meg. A lengyel lányok banán-alma darabos palacsintaféleséget csináltam. A japán
lány spagetti carbonade-t csinált, japán módra újragondolva. Azt mondta, ha
lefordítjuk a nevét, kb. azt kapjuk, hogy minden van benne, ami finom. Bacon
volt az alján, rajta spagetti tészta, kelkáposzta és tojás. Kérve megjött a
koreai lány is, aki egy jelenség és szerintem nincs kint a 4 kereke, de kedves,
de akkor is furi. Olyan dolgokat is tudunk róla, amit szerintem nem mindannyian
akarunk tudni, mert spontán vallomások törnek ki belőle a legvalószínűtlenebb
időpontokban. Ő kagyló húsos-kimchis omlettet csinált. Az el salvadori srác
csak vett egy tortát az egyik közeli pékségben. Azt mondta, hogy nem tud itt
semmit főzni. A tanárnő is megjött egy kicsit késve a férjével. Vele beszélgettünk
amennyire tudtunk. A tanárnő krumplis csirkét hozott. Nagy meglepetésre a
csirke tele volt csonttal és bőrrel. Mondta a tanárnő, hogy egyem, mert mondtam,
hogy a csirkehúst szeretem a legjobban. Szerencsére többi kajától való
telítettségemre fogtam, hogy nem eszek. Mindenki főzte jó volt és az enyémet is
szerették. Mind elfogyott, pedig féltem, hogy sok lesz. A gömbök egy kicsit
szétestek és paradicsom szószos rizses hús volt az alja. Felmentünk az épület
tetejére megnézni a kilátást és aztán én jöttem el, mert aznap volt Dani búcsú
bulija. Szerintem nem maradtam le semmiről csak a koreai lány egy újabb táncos
produkciójáról.
Dani
vacsorájára nem jöttek el nagyon sokan. Rajta, Leyla-n és rajtam kívül csak
helyiek voltak, Dani buddy-ja meg Pei-shan, akit már említettem, meg az ő barátnőik.
A közeli tajvani étterembe mentünk. Nagyon jól elbeszélgettünk. A szokásosakat
ettük (ananászos rák, chilis-mogyorós csirke), amikre Leyla-val ragaszkodtunk,
de rendeltek sasami-t is (remélem jól írtam), ami lányegében nyers hal szeletek
és valami padlizsánosat is. Megittunk heten 2 üvegsört is (tudom, az aztán a
teljesítmény). Elbúcsúztak. Mi megbeszéltük, hogy majd még másnap reggel
találkozunk.
Kedden
korán felkeltem, hogy elbúcsúzhassunk. Dani-től is kaptam egy nagy adag cuccot,
szóval ilyeneket, hogy zöldtea, tisztítószer, mosogatószer, zsebkendő legalább a
nyárig, de lehet, hogy másfél évig nem kell majd vennem.
Szerdára
döntöttem el véglegesen, hogy következő félévben is teljes időben fogom a
kínait csinálni. Szerintem megéri, annyit lehet ilyen teljes idős, intenzív
kurzussal fejlődni. A pecsétes könyvemnek vettem tokot, mert sok mindennek lesz,
majd kitéve mire betelik pecsétekkel.
Ma
(mert igen elértünk a mához) a hétvégi kalandra készültem. Leyla-val
Kaohsiung-ba és Tainan-ba megyünk le, le délre, ahol meleg van. Az egész campus
kiürült. Nincs semmi nyitva. Ha enni akarunk, akkor vagy összegyűjtjük az
erőnket és lemegyünk a völgybe, úgy hogy már napok óta nincs iskola busz,
szóval bármi van, haza kell gyalogolni. Ha nincs erőnk, akkor a 7eleven
koppintás Hilife-ba mehetünk műanyag ízű kaját venni. A szemetes után is csak
1-2 ember fut velem és nem tömegek, mint rendes suli időben.
Ma
volt az utolsó kalligráfia óránk. Ajtóra rakandó szerencsehozókat festettünk és
megkértem a tanárnőt, hogy fessen nekem valami szépet arra a legyezőre, amit
Marta-tól kaptam karácsonyra, és ami fehéren van hagyva, hogy feshessenek rá.
Sajnos
nem tudok képeket felrakni. Már órák óta írom ezt és még nem vagyok készen a
holnapra való készülődéssel. A képek kiválasztása és beillesztése hosszú
folyamat és holnap korán kelek, hogy elérjük a vonatot. A jövő héten csinálok
egy csak képek bejegyzést és aztán egyet a déli kalandunkról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése