Bepótlás - Június - Az állatkert

Júniusban végre elmentem az állatkertben. Ez is egy olyan hely, mint a tofu utca, hogy már mindenki járt ott, mert olyan közel van. Én akarattal nem mentem. mert nem nagyon szeretem az állatkerteket, de erről sok jót halottam, hogy ide tényleg el kell menni meg ilyenek, de végül mégis azzal az indokkal mentem el, hogy meg kell néznem az újraegyesítési pandákat, amikor Kína adott Tajvannak. Így találtam egy politikai okot arra, hogy állatkertbe menjek. Tényleg szépen meg volt csinálna, mint egy nagy park, de nem igazán szeretette meg velem az állatkerteket. A legjobb a pillangó ház volt, ahol tényleg az emberekre is rárepülnek a pillangók, de a pandákat nem nagyon érdekeltünk, mind a kettő háttal ült az embereknek. A végén a porban hempergő szamaraknál is sok időt töltöttünk, mert odajöttek és Daphne simogatta őket.
Az állatkert eléggé nagy területen terül el, így a bejárattól a végéig sétáltunk visszafelé pedig kisvonattal mentünk. 

Kürtöskalács, bábok és Yanminshan

Október közepén, vasárnap, a hegy mászós szombat után, a koleszban lakókat hívtam, hogy menjünk el nézzük meg az a közelben lévő helyet, amiről azt hallottam, hogy kürtöskalácsot csinálnak. Nagyon jó kürtöskalács volt. Egy tajvani csinálja, aki évekig élt Magyarországon. Mikor kérdezték a többiek, hogy olyan-e mint otthon, mondtam h 99%-ben. Valami egy kicsit más, de második evésre sem tudtam megmondani, hogy miért más. Odafelé a buszon kérdezgették a többiek, hogy lesz-e csokis. Mondtam én még nem nagyon ettem csokis kürtöskalácsot, így szerintem nem nagyon lesz. Erre persze volt. Komolyan csak én nem kóstoltam eddig csokis kürtöskalácsot?

Kedden bábjátékosok tartottak előadást az egyetemen. Egy klasszikus kínai történetet, az Utazás nyugatra-t adták elő. Tajvaniul volt az előadás és nem nagyon kaptunk hozzá magyarázatot, így nehéz volt követni az eseményeket. Utána magyaráztak egy kicsit, de talán jobb lett volna előtte, hogy a bábjáték közben is értsük, hogy mi történik. Amikor nem beszéltek a bábjátékosok akkor egy dobos különféle tradicionális dobokon dobolt, hogy legyen a néma részeknek is aláfestése. Utána mindannyian kaptunk egy bábot és gyakorolhattuk azt, amit az előadás alatt és az utána lévő bemutatón tanultunk.

Pénteken újra Kana-val találkoztam, mert ruhát kellett kölcsönöznünk az egy hét múlva tartott halloween-i bulinkra. Először nem sikerült az orrunk előtt lévő jelmezkölcsönzőt megtalálnunk, amikor meg végre sikerült, annyian voltak, hogy alig volt hely végig lapozgatni a katalógusokat a jelmezekkel. Nekem eléggé könnyen meg a választás, mert az egyik üzlet kirakatában pont az a jelmez volt, amire korábban gondoltam. Felpróbáltam, jó volt. Így én meg is voltam. Kana volt a problémásabb. Tök sokáig nézegette a jelmezeket a katalógusokban és utána, amikor megkérdezte az eladót, hogy ez vagy ez van-e egyik sem volt. Végre talált egyet, amire az eladó bólintott. A boltnak az egyik végébe mutatott egy 25-30 kisebb fiókokból álló fióksorra, hogy ott van, keressük meg. Ok, kérdeztük, hogy pontosan melyik. Ő azt nem tudja, keressük. 1-2 fiókra voltak képek ragasztgatva, hogy mi volt ott eredetileg – legalább is gondolom én – mert kereséskor egyáltalán nem azok voltak benne. Plusz az összes fiók dugig tele volt így még a ki-behúzogatás is gondot jelentet. Végülis azt, amit kinézett nem találtuk, vagyis találtunk egy majdnem olyat, de az más színű volt és nagy is volt rá, így olyan jelmeznél kötött ki, amiből egy fióknyival találtunk, jó is volt rá és kiegészítői is voltak. Így lett szexi kalóz.

Még jó, hogy ennyi megpróbáltatás előtt elmentünk egy japán-olasz étteremben (legalábbis Kana azt mondta, hogy Japánban is van ilyen és olasz kajákat lehet venni), ahol viszont egy hibbantabb ember talált meg bennünket és le sem tudtunk vakarni magunkról.

Szombaton este többen összejöttünk, hogy együtt vacsorázzunk. A szokásos emberek voltak meg egy helyi lány, akivel azóta nem találkoztam, amióta visszajöttem.

Vasárnap kirándulni mentünk Hajnival. A language exchange-em mondta, hogy ő egy nagyobb csoport tagja, ahova helyiek és külföldiek is tartoznak. A helyiek többsége azon a szakon tanul, aminek Molly az irodájában dolgozik. Yanminshan-ra a várostól északra fekvő hegyekbe mentünk. Elég nagy társaság jött össze elég sok helyről. Voltak koreaiak, japánok, mexikóiak, egy német srác stb. Busszal mentünk fel a hegyre, ahol egy tisztáson álltunk meg egy darabig. Egy részén bocik voltak, amik ahogy már biztos mondtam eléggé ritka látványok errefelé ezért sokan fényképezték őket és fényképezkedtek velük. Szerencsére aztán mentünk tovább, mert jóval hidegebb volt ott fent, mint a városban és nem voltam ekkora hőmérséklet különbségre felkészülve. Egy vízeséshez túráztunk el, onnan pedig vissza a tisztásra. Ott mindenki elővette a kis ebédjét és azt ettük, amikor hirtelen előkerül egy torta, mert az egyik japán lánynak előző nap, a német srácnak meg aznap volt a szülinapja. Így vettem tortát és megtúráztatták, hogy aztán megegyük. De komolyan vele végig vitt egy tortát meg sütiket meg felszeletelt gyümölcsöket.

Egy idő után elkezdtünk fázni, mert hideg volt erősen fújta a szél mi pedig már egy ideje csak egyhelyben ültünk. Utána elég sok dicsértet kaptam, hogy mondtam, hogy lehet, hogy el kellene indulnunk vagy valamit csinálnunk, mert 2 perccel az után, hogy felálltunk és elindultunk vissza a buszhoz, felhők gyűltek körénk és hatalmas széllel elkezdett esni az eső. Szerencsére esőkabát volt rajtam, de így is fogni kellett a kapucnit, mert a szél bármikor leránthattam. De csak egyik pillanatról a másikra. Sütött a nap aztán jöttek a felhők és az eső. Tényleg jó, hogy ez nem a réten kapott el minket. Persze a buszmegállóhoz visszaérve hatalmas sorállt a buszra várva, mert valamiért mindenki ugyanakkor indult el hazafelé. Szóval még ott álltunk az esőben 20-25 percen keresztül. A második buszra fértünk fel és ülőhelyünk is volt, így igazán nem mondhatok semmit, főleg mivel szokásosan dugó volt a városba menet, pont úgy, mint minden alkalommal amikor Yanminshan-ból megpróbáltam visszajutni a városba.

Délután találkoztunk volna Molly-val mert ő a délutáni programot szervezte, de mi inkább hazamentünk, mert eléggé átfáztunk az esőben. Aztán mondta Molly, hogy nem vesztettünk semmit, mert a buszról leszállva a többiek elmentek ebédelni, így lekésték a következő programpontot, ahol vezetés is lett volna, így a vezető egy kis várás után hazament.