A
napjaim megint eléggé unalmassá váltak és így a blog bejegyzésem sem lesz valami
izgi. Ez két dolognak is köszönhető. Egy az egyetem, ami olyan felháborító
dolgokat követel tőlem, hogy tanulás, olvasás, kutatás. A másik George R. R.
Martin, aki felháborítóan jóra írta meg a harmadik Trónok harca könyvet, így
egy darabig nem csináltam sok mindent csak azt olvastam.
A
kirándulás utáni hétfőn a kínaira tanultam. Azon az órán rajzolt le a tanár a
kávé csinálás titkát és mivel ételekről tanultunk, állatokkal rajzolta tele a
táblát, és olyan jól sikerült, hogy ő is lefényképezte a mobiljával. A töri óra
nem volt valami jó, mert a tanár nem tudta lejátszani a filmet, amit hozott
nekünk arra az órára, így ott untattuk egymást három órán keresztül, a
vallásunkról beszélgetve, mert a téma tajvani vallások volt (lett volna).
Kedden
egy másik előadásra mentem el, ami jelentkezés után bárki elmehet és ingyen
ebédet is kapunk. Most arról volt szó, hogy hogyan gondolkoznak a tajvaniak. Az
előadó először egy über-bugyuta német pop dalt hallgatott meg velünk, amiről
azt hittük, hogy köze lesz az előadásához, de csak a bemutatkozása volt.
Egyébként tipikus helyi volt. Amikor belépett, olyan 30-35-nek néztem. Erre
meséli, hogy 2 éve nyugdíjba ment. Akkor gondolom nem 35 lehetett. Az előadás
jó volt. A köszönéseket és az írásmódjukat elemezte, amiről lehet, hogy még a
helyiek sem gondolkoztak el. Utána az itteni hierarchiáról és társadalmilag
felettünk álló tiszteletéről volt szó. Szerintem nagyon érdekes volt. Egy
kicsit másképp nézek azóta az itteniekre.
Ezen
a napon fizettem be egy másik kirándulást is, amire most szombaton fogok menni.
A
kulturális órán filmeket néztünk. Az egyik egy déli törzsről szólt, az
Amis-okról, akiknél szokás, hogy a szüreti ünneplések alatt a fiatalok tánccal
szórakoztatják az öregeket. Az is része a szokásnak, hogy a fiatalok
legtöbbször modern elemeket is vegyítenek a táncukba. Így lett az Amis Hip-hop.
A film a fiatalok csoportját mutatta be, akik táncoltak és azt a tényt
magyarázta, hogy attól, hogy modern elemeket vegyítnek a régi tradíciókba, még
nem hagynak fel a régi szokásokkal. Sőt pont ellenkezőleg. Ezzel erősítik a
hagyományokat (remélem ennek volt értelme). A másik film egy a sziget közepén
élő törzs legendáját dolgozta fel, amikor még két Nap sütött a Földre és az
ember elhatározta, hogy lelövi az egyiket, mert a fiatalabbik fia meghalt a
forróság miatt. A filmet egyébként az egyik diák csinálta, ami évekkel ezelőtt
járt erre az órára és a filmet az óra teljesítéséért készítette.
Szerdán
valami külön különlegeset akartunk enni. Ajánlottak egy olasz éttermet, ahova
elmentünk. Az étterem teljesen úgy nézett ki, mert bármilyen európai, ezért
furcsán otthon éreztük magunkat. Kirúgtunk a hámból és megrendeltük a
legdrágább pizzájukat, amin többek közt tonhal, sonka, csirke és articsóka is
volt. Nekem nagyon ízlett. Néha megéri ilyeneket is enni.
Kínain
még mindig az ételeket vettük ezért játszhattunk a tanár hatalmas sípolós
műanyag kutya játékaival, amiknek steak, hamburger és hot dog formájuk volt.
A
szerdai órám olyan unalmas volt, mint mindig és a csütörtököm sem volt
izgalmasabb. Egyedül az ebédem említésre méltó aznap. A kolesz menzájára
mentünk és kipróbáltuk az ottani hamburgert. Csirkés hamburgert ettünk, sült
krumpli lepénykével, amit az új-zélandiak esznek és szerintem otthon is van,
csak nem tudom mi a magyar neve, sült krumplival és hogy csak egy kicsi helyi
dolog legyen benne, tejes teával. Lehet, hogy ezt már mondtam, de egyre jobban
szeretem a tejes teát, amivel magamat is megijesztem.
Pénteken
úgy volt, hogy elmegyünk valahova, de abból végülis nem lett semmi. A thai
étterembe mentünk citromos csirkét enni. Utána viszont kipróbáltam egy helyi
dolgot, ami nem nagyon ízlett. Pudingnak hívják. Az alját egy szója tejből
készült fehér tömény valami adja. Erre locsolnak valami barna folyadékot,
amiről fogalmam sincs, hogy mi. Ezek után három féle feltétet lehet választani
rá. Én a bubble tea golyóit, zselé golyókat és ananász darabokat kértem rá. Nem
volt annyira rossz, de Leyla mondta, miközben ettem, hogy látszik az arcomon,
hogy csak azért eszem meg, mert kifizettem, egyébként hagynám a francba. A
barna lének volt furi íze. A pudingot az egyetem udvarán ettem meg. A pad,
ahova leültünk McDonald’s szeméttel volt tele. A szemét között pedig ott volt a
Happy Meal ajándék, amit otthagytak. Ki csinál ilyet? Szerencsére egy Superman
figura volt, amiért nem verekedtünk össze, mert egyikőnk sem szereti. Bezzeg,
ha más lett volna… Így lett egy Superman figurám.
Ezután
a helyi DM-be mentünk, ahol láttuk, hogy akció van, de nem értettük pontosan,
hogy mi az akció feltételei. Ezért megszólítottam egy lányt és a nagyon
helytelen és rossz kínaimmal megkérdeztem, hogy mi is ez. Ő erre tökéletes
angolsággal válaszolt. Én meg égettem magam a kínaimmal…
Este
elterveztük a lányokkal a folyosómról, hogy elmegyünk valahová inni. Dani jött,
Kana, a japán lány, Chloe, a maláj lány és Clemence, egy francia-tajvani lány,
akivel csak nemrégen ismerkedtünk meg. A suli kapujában találkoztunk és
elindultunk a Juicy Bun felé, mert tudtuk, hogy ott lehet inni. Az éppen akkor,
tízkor zárt. Erre elkezdtünk gondolkodni, hogy hova menjünk. Felvetődött a
McDonald’s és a Starbucks, ahol viszont nem lehet inni. Ezért elindultunk az
IHouse felé. Szerintem már írtam róla, de az egy az egyetemen tanuló nemzetközi
diákoknak épített kolesz. Általában a cserediákok kerülnek be oda. Én is jelentkeztem,
de szerencsére nem vettek fel oda. Túlságosan drága és túlságosan nemzetközi,
ahogy a partik mennyiségét tekinti. Szóval ennek az épületnek az aljában van
egy bár féleség. Odagyalogolunk, és ott közlik velünk, hogy hát a pincér már
hazament, így nem tudnak kiszolgálni minket. Így nem maradt más választásunk,
bementünk a közeli szupermarketbe, ami elé és be is lehet ülni. Vettünk egy-egy
sört és valami kis ennivalót és kiültünk. Hűvös volt aznap, még pulcsi és sál
is kellett, ezért hamar beültünk. Kicsit furcsa volt egy szupermarket közepén,
a grillsütők és a nagy kiszerelésű üdítők között inni és enni, de ez itt
természetes. Én most zöldalmás sört ittam és finom volt. Nem maradtunk sokáig,
mert Dani és én másnap Bali-ra mentünk és hamar le akartunk feküdni.
Szombaton
tehát Bali-ra mentünk, de sajnos nem arra a Bali-ra, hanem az itteni Bali-ra. A
kulturális tantárgy tanára vitt minket oda egy archeológiai múzeumot megnézni.
Korán találkoztunk a város másik végében, tehát korán kellett elindulnunk
innen. Dani és egy másik német fiú reggelizni akartak, ezért vettem olyan helyi
palacsintás, tojásos, baconos reggelit, amit már ettem egyszer, és amiről már
írtam. Nem a finom helyre mentünk, mert ott akkora volt a sor, hogy biztos
elkéstünk volna, hanem egy kevésbé frekventált és kevésbé jó helyre. A buszon
ettük meg a reggelit, a hátsó sorba, ami velünk teljes mértékig reggeliző sorrá
vált, mert mindenki a reggelijét ette.
Felszálltunk
a metróra és az egész városon átvágtunk rajta. A metróról leszállva
találkoztunk a többiekkel és a tanárral. Meg kellett várnunk egy buszt, ami ki
vitt minket oda. Átmentünk a helyi Golden Gate hídon és lassan megérkeztünk a
múzeumhoz. Nagyon meleg volt az nap, megint szinte égetett a nap. Sokan kint
voltak, bicikliztek, sétáltak, mert az is felkapott bicikliző és sétáló hely. Egy
folyó és a tenger találkozásánál van, szembe Tamsui-val, ahol még augusztusban
bicikliztünk. A múzeum jó volt, kaptunk vezetést és megismerkedhettünk azzal a törzzsel,
akiknek a lakóhelyére a múzeum épült. A vezetőnk nem volt valami jó és
elsütötte az a poént is, amihez már hozzá vagyok szokva. Az egyik teremben
kivetítés volt és ameddig vártuk, hogy átállítsák a nyelvet kínairól angolra, a
csoport láthatóan külföldi tagjait kérdezgette, hogy honnan jöttek. Én
megkaptam a szokásos ohh, you’re hungry poént (angolul Magyarország Hungary,
éhesnek lenni pedig hungry). A vezetés végén egy kis filmet is levetítettek
nekünk a múzeumról, aminek semmi értelme nem volt, mert addigra már láttunk a
múzeumot.
Visszafelé
nem kellett buszoznunk, mert az egyik helyi diák autóval jött és elvitt minket
a legközelebbi metrómegállóhoz. Én nem menetem haza, mert aznap volt az október
23-ai megemlékezés a magyar kereskedelmi irodában (ezért egész nap kb.
kiöltözve lehettem). A pályaudvaron szálltam le és ott ettem végre az egyik
7eleven-ben olyan rákos tésztát, amit már régen meg akartam kóstolni. Tészta
volt, egész rákokkal és rák hús szeletekkel és egy nagy adag sajttal a tetején,
ami itt eléggé megdöbbentő. Nem is mutatja jobban, hogy milyen tejtermék
hiányban szenvedünk itt, mint az a tény, hogy a megemlékezés utáni fogadáson
futótűzként terjedt el, hogy van sajt és gyorsan el is fogyott.
Eszterrel
és Beával találkoztam, hogy együtt mehessünk a kereskedelmi irodába. Előtte
beugrottunk a Miramar szórakoztató központba, amiről ha jól emlékszem raktam
fel képet. Az az a nagy pláza szerűség, aminek egy oldalában egy nagy
forgókerék van, amit majd egyszer ki akarok próbálni.
Vasárnap
nem csináltam semmit. Este írta Leyla, hogy nincs-e kedvem lemenni az ABC-nbe
fagyit enni. Én egy epertorta ízű fagyit ettem, aminek legnagyobb
meglepetésemre epertorta íze volt. Nem olyan, mint otthon, hogy ráírják, hogy
epertorta aztán meg egyáltalán nem olyan íze van. Kiültünk a koleszok közötti
parkocskába, beszélgettünk és vártuk a kukás autót. Nem tudtuk, hogy a hangosbemondó az udvaron
is szól és nem akartuk lekésni a kukást – minden embert megbámultunk, aki zacskóval
jött, hogy a szemetét viszi-e – ezért levitt a szemetünket és ezzel ültünk ki a
koleszok elé, várva a kukást. Megdöbbentő tényre bukkantunk. Egész kis
társaság, klub működik, akiknek a szemetesre várók lehet neve. Azt hittük, hogy
mi leszünk az egyetlenek, akik hamar kimennek a szemetükkel, erre más legalább
20-an, 30-an álltak ott.
Hétfőm
megint tanulással telt és aztán sípolós játékok eladásával, amit kínain
csináltunk, mert az eladást, vevést gyakoroltuk. Ki akarták sírni a többiek,
hogy ne aznap, hanem csak szerdán írjuk a dolgozatot. A tanár nem ment bele, de
megengedte, hogy használjuk a könyvünket dolgozatírás közben. Több ilyen
dolgozatot és vizsgát akarok.
A
töri órán a japán megszállásról és a megszállás elleni ellenállásról tanultunk.
Egy tajvani film elejét is megnéztük, ami az ellenállókról szólt. Remélem nem
minden helyi film ilyen, mert egy szörnyen rossz volt. Alig vártam, hogy vége
legyen vagy legalább, hogy a tanár leállítsa.
Kedden
újból volt ebédes előadás, amire megint elmentem. Érdekes volt a téma. A Palace
Museum-ról szólt, amit már említettem és ahol azokat a műemlékeket őrzik és
állítják ki, amiket a szárazföldről hoztak el 1949-ben. A téma pontosabban az
volt, hogy mennyire befolyásolják a múzeum és a szakértői a gondolkodásunkat,
hogy mit tekintünk kínainak. Különféle festmények és műtárgyak képeit mutatta
az előadó és ezeken keresztül magyarázott nekünk. Az ebéd is jó volt, csirke
húsos szendvics volt és meglepetésemre képviselőfánk. Új módot próbáltam ki a
kínai tanulásra is. Nagyon idegesített már, hogy nagyon sokszor a városban
vagyok és meglátok egy írásjelet, amiről tudom, hogy vagy tanultam, vagy
ismerem valahonnan, de nem tudom, hogy honnan és nem tudom, hogy mit jelent.
Ezért vettem egy kis összekapcsolt füzetecskét, ami szétszedve kis
kártyácskákból áll. Ezekre írom rá az írásjegyeket, hátulra pedig a
jelentésüket. Már korábban vettem egy töltőtollra hasonlító tollat, ami a kínai
ecsetekre hasonlít, és amivel ecsetszerűen lehet írásjeleket írni. Ezzel írom a
papírra a jeleket.
A
kulturális órán megint filmet néztünk. Egy mára elismert archeológus készített
egy filmet a nyolcvanas években a Tajvanhoz tartozó Orchid Island-en (Orchidea
szigeten) az ott élő Yami törzsről. A szigetecske elmaradottságát és
elzártságát mutatta be, hogy nem bíznak a sziget egyetlen orvosában, mert a
szellemeket hibáztatják a betegségekért és a kórházba sem akarnak bemenni, mert
az ott meghaltak szelleme még ott kísért. Turistacsoportok akkor kezdtek el a
szigetre járni és a törzs tagjait semmibe véve fényképezték őket és bementek a
házaikba is. A kormány, azt hazudva, hogy egy modern kikötőt épít a sziget
egyik csücskébe, hogy a halászok (tehát a szigeten élő összes férfi) ott
köthessen ki. A kikötő valójában egy nukleáris szemétlerakó lett és az ma is.
Szerdán
nagy dolgokra készültem kínai előtt. A könyvtárban elkezdtem a kutatások a
történelmi órára készítendő előadásomra és esszémre Tajvan hetvenes éveiről.
Ezután az egyetem elszállásolási vagy milyen osztályát kerestem meg, hogy
megkérdezzem, hogy van-e lehetőségem szobát cserélni vagy valami hasonló. A
könyvtártúra végülis jól sikerült. A témámhoz kapcsolódó könyveket találtam, de
a Hobbit-ot, amit a Trónok harca után akartam olvasni, valaki eltüntette a
könyvtárból. Még itthon kértem, hogy hozzák fel a könyvet a raktárból, mert úgy
láttam, hogy ott van, hogy ameddig leérek, addigra ott legyen. Azt mondták
lent, hogy az a könyv a polcokon van és nem a raktárba. Felmentem a negyedikre,
ahol nem találtam meg a könyvet. Visszamentem és ezúttal a könyvtáros lány is
jött velem, hogy megnézze, hol lehet a könyv. Ő sem találta és kitöltetett
velem egy papírt, hogy egy olyan könyvet keresek, aminek bent kellene lenni és
még sincs. Kijöttem a könyvtárból és 5 percre rá jött is az üzenet, hogy nem
találják sehol a könyvet, amit nagyon megalázza őket és azt javasolják, hogy
keressem egy másik könyvtárban.
Az
kollégiumok osztályán tett látogatásom kevésbé volt sikeres. Teljes
felbolydulást okoztam a kis irodában. Majd az egyik ott dolgozó nő
meghallgatott és adott egy listát azoknak a szobáknak a számáról, amik
kétszemélyesek, de csak egy ember lakik ott és ők azt mondták a jelentkezésnél,
hogy éjfél előtt fekszenek. Nekem kell odamenni hozzájuk és megkérdezni, hogy
ki fogad be. Nem sok reményt fűztem az egészhez és be is jött a megérzésem.
Volt, aki kapásból elutasított, volt, aki kedvesen mondta, hogy neki is furcsa
alvási szokásai vannak és volt, akivel meg én nem akarok összeköltözni, mert nem
igazán jövünk ki. Az irodában még azt mondták, hogy ha tényleg kiköltözik egy
cserediák korábban, akkor miután szóltam nekik beköltözhetek a szobájába.
Kínai
előtt még volt egy kis időm, így ugyanazokon a padokon tanultam, ahol
Superman-t találtuk. A kínain megint a sípolós játékokat árultuk egy másnak. A
szerdai órám meg dögunalom volt, mint mindig.
Ma
csak itthon voltam, tanultam, blogot írtam, szemeteshez szaladtam. Az egyetlen
megrázó dolog a hangszóró volt, ami hirtelen elkezdett kínai zenét játszani és
aztán beszéltek bele valamit. Szerintem nem tűz volt, csak hangpróba, mert az
értettem, hogy egy-kettő-három és gondolom nem itteni szokás, hogy zenére
menekülnek ki egy épületből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése