Julcsi blog-ja: Napjaim

Megint eléggé fáradt vagyok, de megpróbálok értelmesebb gondolatokat kihozni magamból, mint tegnap.

Ma visszatért az eső. Már ha ezt esőnek lehet nevezni. Mert ami otthon esik az eső. Ez nem tudom mi. Eső háromszor. Még korábban megsérült a lábam, ezért kezelgetem és nem járok szandálban, hogy ne zavarjam a seb gyógyulását. Ebből két rossz dolog adódik. 1. belesül a lábam a Converse-be ebben a párás melegben, 2. amikor ilyen esők vannak, akkor meg beázik a cipőm és ma is ez történt. Szinte egész nap vizes cipőben sétáltam, mert sosem tudott megszáradni. Ezért elkezdtem magamnak gumicsizmát nézni. Tudom, tudom, otthon csak a ….. csajok vesznek fel gumicsizmát. De otthon nincs is ilyen felhőszakadás és ha mégis van akkor nem két naponta. Találtam egyet, amit szívesen megvettem volna, mert a legszebb gumicsizma – sőt ruhadarab - volt, amit valaha láttam (ha esetleg van valakinek fölösleges pénze, akkor már van itteni bankszámlám, elutalhatja- a közleménybe ez szerepeljen: Julcsinak a 35000 Ft-os gumicsizmára). Találtam egy másikat is. Nézem, mondom wow tök jó a mintája (itt szinte semmi sem egyszínű) megnézem, hogy…. kihúzom és tűsarkú. Igen tűsarkú gumicsizma.

Ma befejeztük, egy időre, az ügyintézést. Jej nekünk. Be kellett mennünk az itteni nemzeti bankba. A bankrendszer itt más, mint nálunk, több szempontból is. Az egyik legszembetűnőbb az a tény, hogy nem kb. 15 bank van, mint nálunk (nem tudom hány bank van nálunk), hanem legalább 60, ha nem több. Alig volt olyan, hogy egy banknak két fiókját is láttam volna, mert mindegyik más-más bank fiókja. És a neveik is rettentő eltérőek, hogy a szegény turista – vagy kezdetleges itt élő – kiigazodjon rajtuk: Land Bank of Taiwan, Agricultural Bank of Taiwan, Bank of Taipei, First Bank of Taiwan stb. stb. Azon viccelődtünk, hogy egyszer leírjuk az összesnek a nevét. A legjobb viszont az, amikor keresel egyet és egy utcában 5-6 van közvetlenül egymás mellett vagy egymás előtt csak az nem, amit te keresel.

Szóval elmentünk a Bank of Taiwan-ba pénzt váltani. Belépve a kis előtérben, ahol kis asztalkák vannak papírokkal meg tollakkal, amiket kitölthetünk, az egyik asztalon valami furcsát vettem észre. Közelebbről megnézve rájöttem, hogy az ezen a szigeten élő emberek a legokosabbak a világon. Egy kis állvány volt, hozzákötözött szemüvegekkel tele, amik alatt szerepelt a dioptriájuk. Ha valaki otthon hagyta az olvasó szemüvegét, akkor leemelheti a neki kellőt, felrakja, kitöltheti, amit kell. Van hova fejlődnünk. Ez jelzi az a tény is, hogy itt minden metrómegállóban van mobil töltő pult. Odasétálsz, van áram és USB dugóhely is. Nekitámaszkodhatsz a pultnak és ingyen wifi-zhetsz, ameddig tölt a telefonod. Csak a huzalt kell magaddal hordoznod.

Miután folyamatosan bűnözőnek érezve magam átváltották a pénzemet – legalább 6-szor megnézték az útlevelemet, sőt a pasi meg is mutatta a mellette ülő kolléganőjének, hogy ez milyen ország is tulajdonképpen – elmentünk abba a bankba, ahol a pénzünk van. Komolyan ezekre az emberekre az a szó, hogy segítőkész, kevés. Odamegyünk az egyik pulthoz, kérdezősködve, hogy van-e internet banking szolgáltatásuk és ha igen hogy érhetjük azt el. Internet bank?-fordul a minket kiszolgáló nő a mellette ülőhöz. – Olyan bank hol lehet? Van itt a közelben? Igen így kezdődött az egész. El kellett magyarázni, hogy az nem egy másik bank (pedig könnyen lehetne, mert itt a gumimacik bankja is kinyithatni, sőt lehet, hogy a rengeteg bank között van is), hanem egy szolgáltatás, ahol látjuk a számlánkat a neten. Jaaa. Kövessük őt. Átrohant az egész fiókon egy másik pulthoz vezetve minket, ahol az egész procedúrában segített. Mondtam, hogy itt megkérdezel valakitől valamit, addig nem enged el ameddig meg nem tudott teljes mértékben segíteni. Ez ma reggel is így volt. Nem találtuk a Bank of Taiwan-t és egy srácot szólítottunk le, hogy segítsen. Elindultunk, de ő sem tudta pontosan, így felhívta az anyukáját, hátha az tudja. Az ajtóig vezetett minket és aztán visszafordult és visszaindult arra felé, ahol leszólítottunk, tehát nem is egy irányba jött volna velünk.

Vissza a bankhoz: Miután megcsináltuk ezt, a nő elbúcsúzott, hogy elmegy ebédelni. Nem tudom leírni pontosan, hogy mit mondott, de hallatszott a hangján, hogy már régen elmehetett volna, de őt kerestük meg a problémánkkal, így annak ellenére nem akart minket egyedül hagyni, hogy már más dolgozott a kérésünkön. Sőt úgy ment el, hogy rábízott minket egy harmadik nőre, aki bár kiszolgált előttünk egy másik ügyfelet, folyamatosan mutatta, hogy várjuk, nemsokára mi jövünk.

Bank után elmentünk az előző napi dumpling-oshoz. Az azóta is finom. A legtöbb kajáldás utcai árus, így nincs hol megenni az ételt. Szerencsére legtöbbször egy park közelében veszünk ebédet és ott ülünk le enni. Ma vettük csak észre, hogy a park tele van mókusokkal. Öt vagy hat is szaladgált a földön és a fákon. Teljesen közelről is engedték fényképezni magukat.

Aztán elhatároztuk, hogy elmegyünk egy kicsit shoppingolni. Már akkor csöpögött, amikor felszálltunk a metróra, de amikor leszálltunk már szakadt. Beálltunk az árkádok alá, de nem akartuk ott megvárni, hogy csöndesedjen (ez jó döntés volt, mert kb. még 3 órán keresztül esett, ebből 1,5 órán át olyan hevesen, hogy nem igaz). Egy francia divatboltban láttam meg a gumicsizmámat (a felhívás még mindig áll). Megtaláltam azt a boltot is, ahol majd vásárolni fogok, ha kb. 1-2 hét koplalás után beleférek a ruháikba. Már nem kell sok. Itt mindenki olyan sovány és fehér. OK nem mindenki, de akkor is. Most még csak egy pólójuk jött rám, ami cuki volt és megvettem. Vennem kell majd esernyőt is, mert az otthonim a második megpróbáltatás után beadta a kulcsot. De ahogy már mondtam, az itt nem lesz nehéz.

A Chiang Kai-shek Memorial Hall-t néztünk meg ma. Nem tudtunk rendesen bemenni, mert valami rendezvény volt. De ahogy ott jártunk, Máténak eszébe jutott, hogy van a közelben egy jó helyi étterem együnk ott. Ha nem mondta volna, hogy oda menjünk be, akkor magamtól be sem tettem volna oda lábam. Nem ez, nem igaz. Bizonytalanul léptem volna be, mert innen legalább nem jöttek gyomorforgató szagok, de kívülről olyan bizalmatlanul nézett ki, mint a többi. Mondom ezt úgy, hogy most beszélgettük, hogy volt olyan magyar itt, aki ételmérgezést kapott és majdnem meghalt a kiszáradástól. Úgyhogy jól megnézzük, hogy hol vesszük azt, ami teszünk. Pl. attól a bácsikától sem fogok húst venni, ami a megállómtól nem messze árulja a kampóra akasztott, nagyon gusztustalan cafat húsokat egy sötét sikátorból.

A hernyókhoz (amiket már korábban említettem) hasonló kaját ettünk, csak egy nagyobb volt, olyan, mint a palacsinta. Egy rendelésben 6 ilyen palacsintát hoztak ki, ami hármasával össze volt sütve. Ez, az előző hernyóval ellentétben, amiben szinte csak káposzta volt, elvétve egy-egy darab hús, volt rendesen hús, káposzta, sőt egy nagy darab gyömbért is találtam benne. Nagyon szeretik itt a káposztát. Sok ételükbe ezt rakják.

A finom kajákról visszatérve a gusztustalan kajákra, itt most a taoista hónap van. Ez egy hónap hosszú taoista ünnep. Azt hiszem, hogy abban hisznek, hogy ebben a hónapban a holtak szelleme visszatér a földre. Először csak tüzekkel találkoztam. Az utcán égtek kicsi talán bádog hengerekben. Nem tudom, hogy ezektől-e, de két épület közötti növénysor is lángra kapott. Az oltást láttuk. Ezekben a tüzekben égetnek pénzt, ételt és italt, hogy kielégítsék és elűzzék a szellemeket (remélem jól emlékszem). A házak előtti tüzek mellett kis asztalkákon étel és ital van felhalmozva, ma pedig egy nénikét is láttam, aki pénzt dobott az egyik tűzbe. Nem néztem meg rendesen, de szerintem nem rendes pénz volt, pedig a színe nagyon hasonlított az itteni 100 dolláros színéhez. Sok helyen van az asztalkákon egészben megsütött kacsa. Még lóg a feje meg minden. Nem étvágygerjesztő. Néhol ilyen egész kacsa vagy más nem valami vonzó étel van kirakva egy-egy étterem ablakába (vagy a makettja, hogy sokáig kirakva maradhasson). Ettől nem be akarok menni, hanem minél messzebb onnan. Taoista szertartást tarthattak a Taipei 101 alagsorában, amikor ott voltunk. Furcsa volt a világ egyik legmagasabb és gondolom nagyon modern épületéből kiszűrődő kántálás. A jelen vagy a jövő találkozása a múlttal, a tradicionális a modernnel. Szerintem egész Tajvant hűen festi le és ez az egyik legszebb tulajdonsága.

A fent említett jelenség máshol is jelen van. Például az évek számításában. Mert itt nem 2012 van ám. Már a felvételi papíromban is szerepelt, hogy felvettek a 101-ben kezdődő tanévtől. Itt jelenleg 101 van. Ez a dátum jelenik meg minden hivatalban, mindenhol. A bankszámla nyitásnál például a nő számológéppel kiszámolta, hogy melyik évben születtünk az ő időszámításuk szerint, mert ez kellett beírni az adataink közé. Én 79-ben születtem. Egyébként a Kínai Köztársaság megalapításától számolják az időt. Először furcsa, de könnyen hozzá lehet szokni.

Bár még nem végeztem ennek a napnak a leírásával, de holnapra úgysincs konkrét programom, majd befejezem.