Közkívánatra folytatom a blogomat. Köszönöm a
visszajelzéseket és a tanácsokat. Megpróbáltam őket megfogadni.
Ma egy olyan jelenséggel találkoztam újra, amihez
már volt szerencsém, de eddig ki maradt a beszámolómból. Ez pedig a vezető
nélküli metró. Komputerek irányítják és ki lehet látni az elején. Wow ugye? Még
egy metró tény (igen az időm és a pénzem egy tetemes részét a metrón és a
metróra költöm), ami a vonatmegállókban is van, nőknek és gyerekeknek kijelölt
hely, ahol éjszaka állhatnak és ahol a legjobban látják őket a kamerák. Azok a
kamerák, amik mindent látnak, és mindenhol jelen vannak és pontosan ezért nem
szabad inni, enni és rágózni a metrószerelvényeken (mármint a szabály tiltja,
de a kamerák látják, ha csinálod). Ez nagyon kellemes, nekem rágó függőnek, itt
a párás 32°C-ban, ahol percenként 1 litert izzadok, de már szokom. Szóval ez
nem valami bizalomgerjesztő, mert az ember azt hihetné, hogy itt
gyerekmolesztáló szatírok leskelődnek a megállók minden egyes oszlopa mögött,
pedig egy egyáltalán nem igaz. Sőt, Magyarországon szinte sehol sem éreztem
magam annyira biztonságban, mint itt a kisebb utcácskákban is. A régebben itt
élők is mondták nekem, hogy a közbiztonság itt kiemelkedően jó. És tényleg nem
érzem szükségét, hogy olyan nagyon szorosan magamhoz szorítsam a táskámat, mint
az már ösztönös volt nekem a pesti metrón és a 4-6-oson.
Következő napirendi pontunk egy másik csodálatos ázsiai
találmány, ami igazán megérett arra, hogy a nyugat is megismerje és használja.
Itt láttam először a székbot (sétabot öregeknek, aminek egy hosszú –a bot- és
két rövidebb része van és bármikor könnyen székké nyitható, hogy az ember
bármikor leülhessen. Kínában már régen hódít) közeli rokonát, a sétaernyőt.
Rendes, nem összecsukható ernyő, aminek a végén van egy műanyag talpacska, mint
a sétabotok végén. Okos és nagyon menő árucikk az öregedő korosztály körében.
Ma bementem a leendő iskolámban és olyan nagy
terülten van. Már több száz méterről láttuk a jellegzetes épületeit, de körbe
kellett sétálni, ami nagyon fárasztó volt. Nem is mentünk be rendesen, csak a
kapu felöli első épületekig, hogy a kb. helyi TO-t megtaláljuk. Belépünk, egy
nőhöz irányítanak, aki a kb. TO-sunk lesz, ő meg: Hi Máté and Julia. Úristen
ezek követnek vagy mi, hogy már bemutatkozás előtt tudják a nevünk. Nagyon
gyanús. Vagy csak itt elvárás, hogy a TO-s betanulja a leendő diákok arcát a
küldött fényképekről? Ami jó, hogy az egyetem környékén megsokszorozódott a nem
ázsiai arcú emberek száma, így mi is kb. beolvadhattunk. Tajpejben általában
nincs ilyen bámulós probléma, mint amilyen itt Taoyuan-ban szokott lenni.
A kiadós séta után elkezdtük felfedezni a suli
környéki kajáldákat, mert éhesek voltunk. Egy-két bizalmat nem gerjesztőt még
kihagytunk, majd megtaláltuk, amit kerestünk. Az étlapon volt kép is, így csak
azokat kellett nézegetni. Relatíve olcsó is volt és választani is alig
lehetett, de ami most kimaradt, azt majd könnyen be lehet pótolni. A kaja nem
csak a képen nézett ki jól, de az íze is jó volt. Valami tajvani csirkés,
zöldséges rizs volt, semmi extra, de olyan kellemes volt kétnapi gyorstészta
ebéd után. Adtak viszont mellé teát. Hát már a kinézete és a szaga sem volt valami
vonzó. Kicsi zsír buborékoknak kinéző valamik lebegtek a tetején, mint amilyen
a húslevesnek szokott, csak sokkal kisebbek. Én bevállaltam egy kis kortyot….
Máté az kifejezésem után levonta a következtetés, hogy ez minden bizonnyal csak
mosogatólé lehet. Lehetett két másik teát is inni. Ez egyikről eldöntöttük,
hogy abban főzték a csirkét. A harmadik Máté szerint jó volt, szerintem meg
vízpótlásnak nagyon megfelelő lötty volt, aminek legalább jobb íze volt, mint
az előző kettőnek.
Ezután vettünk bubble tea-t. Ezt már sokaknak
meséltem, de a teljesség kedvéért leírom mi ez a teljes egészében tajvani
találmány, ami már (hála Istennek) a világ más részén is beszerezhető. Cukros,
jégkockás tejes tea, amit felárért ízesítenek és gyümölcsöket is raknak bele. A
lényeg viszont a tápióka bogyó. Amint ma megtudtam, ha a tápióka bogyóját
megfőzik, az zselés golyóvá válik, és ezt teszik a tejes teába. Nagyon jó ilyen
melegben és izgi is a nagyméretű szívószállal a bogyókat is felszívni és aztán
elrágni őket. Szóval mindenki irány a Westend, ahol nálunk is árulják. Ott
kicsit drága lehet, de egyszer-kétszer megéri. (Ez volt a sajnos nem fizetett
reklám helye)
Ezek után következett a nap fénypontja. Megláttunk
és teljesen gyanútlanul besétáltunk egy élelmiszerboltba és már egyből láttuk,
hogy ez a mennyország. A 7eleven-hez szokott szervezetünk szinte sokkot kapott.
Lehetett ott gyümölcsöt venni; főzési alapanyagokat pl. tésztát, rizset;
teljesen új fajta Oreo-kat (epreset és jégkrém ízűt); peanut butter-t
(crunchy-t is); koreai és japán sütiket és kekszeket, amiket Mongólia óta nem
ettem; tejet (ez itt !!!!!!!!!!! és az ára is nagyon !!!!!!!!!: 591 Ft a
legolcsóbb tej litere); literes dobozos Heineken-t; pálcikákat; literes
kiszerelésű sampont, tusfürdőt, és amin én a legnagyobbat csodálkoztam:
szemfolyadékot a kontaktlencsémhez. Hol lát az ember Magyarországon Match-ban,
CBA-ban vagy Tesco-ban szemfolyadékot a polcon? Volt olyan amilyet én is
használtam és kevésbé bizalomgerjesztő tajvani fajta is. (Elmeséltem ezt a szobatársamnak
és azt mondta, hogy ez azért van, mert itt mindenki azt hord, nagyon menő) Szinte
végigsikítoztuk Mátéval az egész üzletet és mivel kb. 15 perc gyaloglásra van a
leendő sulinktól, kijelentettük, hogy ide fogunk járni. De komolyan olyan
hangosan reagáltunk a megszokott dolgokra és az új felfedezésekre, hogy azt
hittem ki leszünk küldve. És szinte egy tajvani sem volt. Miért? Mert elvileg
lusták, ritkán főznek maguknak, plusz a 7eleven-be beugrani sokkal könnyebb,
mert mindenhol van. Tudom, tudom, már túl magyarázom a témát, de ma láttam egy
utcát, aminek mindkét oldalán, teljesen egymással szemben volt kettő. Ijesztő!
Két másik megfigyelés a tisztasági osztályról: 1. ha
valaha gyárat nyitok itt, akkor ott tuti, hogy fogyi tablettákat fogok gyártani.
Legalább 20 fajta van és mindenhol lehet őket kapni. Biztos mindenki tonna
számra szedi őket. 2. Nem használnak WC papírt. Ok, ez nem igaz. Használnak, de
nem a megszokott gurigát, hanem ilyen tépős zsebkendőt. Ebben a boltban
találtunk gurigásat és agyon tapiztuk.
Ma volt a tárgyfelvételünk is. A pozitív oldala,
hogy nem rangsoros, a negatív, hogy érthetetlen. Két embernek egy harmadik,
szintén hozzánemértővel több mint két órájába telt felvenni a tárgyakat.
Pontosabban nem is felvenni, hanem közölni a rendszerrel, hogy melyik órák
érdekelnek és azok is milyen sorrendben. A rendszer meg majd eldönti, hogy
melyikre járhatunk majd. Visszasírlak ETR.
Azzal zárom a ma összefoglalót, hogy beilleszkedés
már megkezdődött. Már ösztönösen szállok fel a buszra és aztán a vonatra. Ezt
azért is megtehetem, mert tudom, hogy hol a Tajpejbe menő vonat végállomása
reggel, de sajnos arra még képtelen voltam, hogy megjegyezzem a végállomás
nevét, ahova az esti vonatom megy. Ezért az esti hazajövetelek azzal szoktak
kezdődni, hogy minden angoltudónak ítélt emberhez odamegyek és ennyit kérdezek
az általam Taoyuan-ban is megálló vonatnak ítélt vonat felé mutatva, hogy
Taoyuan?
A sulik egyik epulete
Es kozkivanatra egy 7eleven
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése