A tájfunnak ma ért el minket. Szerencsére nem éreztük olyan mértékben a hatását, mint ahogy azt gondoltam. Lejjebb ment a hőmérséklet. Már egészen barátságos lett meleg. Délután viszont olyan felhőszakadás volt, hogy kb. egész Budapest megbénult volna egy ilyen után. Sőt előtte is, mert úgy harangozták volna be, hogy az évszázad esője. A tajvaniak már fel vannak készülve ezekre. A legtöbb ház utca felöli oldala úgy van megépítve, hogy kis árkádok alatt lehessen sétálni és így az eső sem éri az embereket. Sajnos a házak között viszont ki vagyunk téve az esőnek és bőrig is áztunk, ameddig átszaladtunk egy-egy utcán. Az esernyőm sem bírja már sokáig. Nem erre tervezték, már azt hittem, hogy a mai napot sem fogja kibírni. Az új megvásárlásával nem lesz probléma, hiszen egymást érik az esernyőboltok, ahol több száz eltérő mintájú és alakú esernyő közül lehet választani.

Sok szó esett már a metróról (ahol van metrószag és jó, de nem olyan dohos, mint otthon, hanem új szagú), ezért most a buszt szeretném bemutatni. A busz közlekedés itt kaotikus. Már említettem, hogy más útvonalon járhatnak este és reggel. Van olyan is, hogy egy buszszámból több szín is van és azok is teljesen más felé közlekednek. Pl. a piros 5-ös útvonalának semmi köze a zöld 5-ötöséhez (ez csak egy példa, nem is tudom h van-e piros és zöld 5-ös vagy h van-e ötös). Ha ez még nem lenne elég bonyolult, akkor itt van még valami: persze nem tudom, hogy minden számhoz tartozik-e buszjárat, de én pl. az 5086-os busszal járok haza. Én az eddig látottak alapján teljes mértékben elhiszem, hogy van 5086 buszjárat. Ha viszont tartod magad ezzel az elvhez, akkor már szinte semmi baj nem történhet: mindig egy busszal járj és ne szállj fel semmi másra. Ma reggel, szokatlan módon 5 perc helyett húszat kellett a buszra várni. Megállt egy másik, de sem én, sem a velem várakozó öreg néni nem mert felszállni rá. Inkább vártunk.

A buszok nem egységesek, sőt még kb. sem egységesek, mint Budapesten. Volt már olyan reggel, hogy egy turista busz vitt az állomásra. Rendesen ki volt rá írva, hogy 5086. Nem a legmegfelelőbb tömegközlekedésre, mert kicsi a széksorok közötti hely és így új felszállok nem igazán tudnak hátra menni.

A felszállásnál sofőr melletti érzékelőhöz lehet a kártyádat hozzáérinteni. Itt már ilyen chipes rendszer van. Mindenki kap egy kártyát és azt megadott pontokon feltöltheted pénzzel. Bármilyen utazásnál – vonat, busz, metró- (sőt kisebb vásárlásoknál is) csak az érzékelőhöz érinted a kártyádat. Leszállásnál megint odaérinted és a távolság alapján levonja az összeget. Nekem még nincs ilyen, így marad a sofőr melletti persely rendszerbe való pénz dobálás. Azért rendszer, mert az apró először egy tálkába kerül, miután bedobtak a lyukon, és ha az a tálka eléggé megtelik, akkor a sofőr meghúz egy kart és a pénz leesik egy nagy tartóba.

Amikor valaki jelez, hogy le szeretne szállni, akkor a rendszer úgy figyelmezteti erre a sofőrt, hogy elkezd szólni a Small world című szám. Egész hátralevő életemben azt fogom dúdolni.

A közlekedés témát magunk mögött hagyva már csak ennyit. Azért itt sem tökéletes minden. Tegnap, amikor mentem be a vonattal, nem sokkal, azt hiszem két megállóval az előtt, hogy nekem le kellett volna szállnom, valamit bemondanak a bemondóba. Persze én semmit nem értek, de az emberek lassan elkezdenek leszállni. Én is követem őket és nézem, hogy most mit csinálnak. A legtöbben elszivárogtak, mert ez olyan vonat állomás már Tajpejen belül, hogy egyben metróállomás is, úgyhogy gondolom sokan átszálltak arra. Azért maradt egy kisebb tömeg, akik egyszerűen átsétáltak a szemben lévő vágányra és ott felszálltak egy beérkező vonatra. Én is így tettem. Azóta sem tudom, hogy mi volt a baj, de magamban elkönyveltem, hogy itt is robbannak le vonatok.

Ma egyébként az itteni személy igazolványomat mentem be elintézni. ARC a neve- Alien Residence Card és igen én itt földönkívülinek számítok (tudom, szánalmas poén). Ebédidő közepén értünk a hivatalhoz, így kezdetben olyan lassan hívták a számokat, hogy azt hittem sosem kerülünk sorra. Majd, gondolom mindenki visszajött ebédidőről, mert olyan gyorsan mondták a számokat, hogy lekéstük őket és már a minket követő számú emberek mentek a kapukhoz. Nálam nem volt fotó, ezért elküldtek csináltatni. Leírták, hogy milyen gombokat nyomjak meg a fotógépükön. Én meg is csináltam. Erre megyek vissza és kiakadnak rám, hogy rossz méretet csináltam. Ők írták fel ezt. Plusz a pasi, aki az én ügyemmel foglalkozott nem beszélt rendesen angolul és már az előttem lévő két lányon felhúzta magát. Így, amikor én megmutattam neki a rossz méretű képeimet, azt hittem felrobban. Kijövetelkor beszéltem csak a több magyarral és ők azt mondták, hogy nem annyit fizettek, mint én meg ilyenek. Úgyhogy most izgulok, hogy remélem nem én csesztem el valamit vagy nem a kommunikálhatatlan pasi nem értetett meg valamit.

(Ez már másnap írom, de nem fejeztem be az előző napi események leírását.)

A bajos ügyintézés után foglalkozhattunk már mással is, de az egész napomat beárnyékolta a tény, hogy lehet, hogy valami probléma van az ARC igénylésemmel. Ha ez így van, akkor átszámítva 14000 és 70000 Ft közötti bírságot kell fizetnem.

Ekkor jutott időnk ebédelni. Megint valami helyi specialitást keresve találtunk rá egy helyre, ahol hernyó (vagy henger, kinek melyik hasonlat tetszik jobban) alakú sült tészta táskákat árultak, amik káposztával és kicsi húsdarabkákkal voltak megtöltve.

A parkban elfogyasztott ebédünk után végre megtörtént, amire már régen vártam. Jutott egy kis időnk sightseeing-elésre. Több, a helyiek által nagyra tartott történelmi személyiségnek van is úgynevezett memorial hall-ja. Nem tudom a többi ilyen nagy pagodában mi van, de Sun Yat-Sen emlékére állított épületben egy róla készült hatalmas szobor és egy, az életéről szóló múzeum van. Őrségváltás közben voltunk ott (gondolom folyamatosan őrt állnak díszegyenruhás katonák a szobor mellett, de nem láthattuk ezt, mert nagy volt a tömeg beléptünkkor), úgyhogy azt is végignézhettük.

Az őrségváltáson kívül más katonákhoz is szerencsénk volt aznap, mert a bevándorlási hivatal és az ebédünk helye közötti úton több katonai épület és a tajvani parlament között is elmentünk.

Ezen a napon mentünk el a Taipei 101-hoz is. Olyan magas és olyan félelmetes, hogy ez kivitelezhető egy olyan országban, ahol naponta háromszor is megremeghet a föld és bármikor elérheti egy tájfun. Annak fel akarok majd menni a tetejére. De ez ráér még.

A mai napom nem kezdődött valami jól, mert nyilvános kinevetés tárgya lettem. Mondtam, hogy nem szállok fel buszra, amit nem ismerek. Sokáig nem jött a buszom, majd megjelent egymást szorosan követve egy 5040-es és egy 5086-os, az én buszom. Az 5040-es megállt, mert valaki leszállt. Én leintettem a mögötte lévő buszt (ha nem jelzel, lehet, hogy nem áll meg, mert nem biztos benne, hogy utas vagy, a már leírt okok miatt), ami a másik busz miatt nem tudott a megállóban megállni, hanem előrehúzott. Futottam utána egy kicsit, majd felpattantam. Jegyvétel közben a sofőr is és egy közelben ülő öreg bácsi is nevet és magyaráz. Tuti, hogy azt magyarázták nekem, hogy a másik is ugyanoda vitt volna, miért nem arra szálltam fel, pedig az pont előttem állt meg és miért futottam ezután. Én viszont tartom az elvem.

Mai célunk a bankszámla nyitás volt. Örültem már neki, mert ez az előreláthatólag utolsó adminisztrációs elintézni valónk egy darabig. A suli „javasolt” egy bankot, így odamentünk, hogy ott nyissunk számlát. Mi, naiv európaiak, azt hittünk, hogy csak besétálunk egy bankfiókba és előadjuk, hogy miért jöttünk. Hát itt egy kicsit bonyolultabb a rendszer. Bankszámlát csak a bank ebben a kerületben lévő fiókjában nyithatsz, ahol laksz. Mi a belvárosban próbálkoztunk először és onnan küldtek el minket a sulink kerületében, ami a város egyik peremkerülete. Több mint egy órán keresztül buszoztunk. És itt a buszvezetők gokart pályának érzik az utakat. Olyan karizmom lesz, mire hazaérek, hogy nem igaz. A folyamatos gáz-fék, gáz-fék, gáz-fék játék miatt görcsösen kell kapaszkodni. A lábam meg azért lesz izmos, mert annyit gyalogolunk, amennyit csak bírunk, hogy spóroljunk a tömegközlekedéssel.

Szóval elértünk a kerületbe és bementünk a bankba, ahol keserves másfél óra alatt nyitottunk is két számlát. A fő nyelv köztünk és a banki ügyintéző között a kínai volt, de ezt szerencsétlenül vegyítettük az angollal és a világ minden táján megértett, univerzális mutogatással.

Ezután visszamentünk a bevándorlási hivatalba, mert Máténak elrontották a papírját. Közben szerencsére kiderült, hogy minden rendben az én papírjaimmal, szóval mr. mérges tajvani ember nem rontott el semmit. Bujkáltam előle rendesen, mert tudtam, hogy ha meglát, akkor biztos, hogy felpattanva elkezdi a haját tépve üvöltözni, hogy jaj ne ott az idióta európai.

A mai ebédem a tegnapihoz hasonlított. Ugyanolyan, csak vastagabb tésztából készült gömböket (dumpling angolul, akinek ez a szó segít a pontosabb elképzeléshez) ette, ami hússal volt töltve. Aztán jöhetett még egy bubble tea, ami annyira telít, hogy ha reggel innék egyet egész nap egy falatot sem kellene ennem.

Nem sikerült minden banki ügyet elintézni ma, mert másik bankba is be kellett volna mennünk, de nem voltunk tisztában a ténnyel, hogy itt egyes ilyen intézmények háromkor zárnak. Így marad holnapra is sajnos elintézendő dolog.

Az időjárás elviselhetetlen volt ma. A párás, nehéz levegő, ami megült a város felett, egybeivódott a szmoggal. Nem lehetett a messzebb lévő magas házakat, pl. a Taipei 101-t látni, amit a város szinte minden pontjáról lehet szebb időben, de lélegezni is nehéz volt. Engem is elfogott párszor a légszomj. Ekkor értettem meg a maszk mániájukat, ami itt is hódít. Minden 3. ember hordja őket. Persze nem tisztítja meg a belélegzett levegőt, de gondolom legalább a szervezetben jutó szállópor mennyisége csökken (ezt milyen szépen fogalmaztam meg). Van, aki egyszerű orvosi maszkot hord, de embereken és boltokban is láttam már színeseket vagy mintásokat pl. virágosokat. Szerintem egy kicsit paranoiás, aki hordja és viccesen is néz ki a divatosan felöltözött lányok arcát eltakaró maszk.

Estére jobb lett a helyzet, így megmutatták nekem a város központjában lévő fiatalok negyedét. Boltokkal van tele meg mozikkal és éttermekkel, kávézókkal. Nagy a tömeg és sok az utcazenész. Elhatároztuk, hogy a helyi szórakozási formákat is kipróbáljuk, lehetőleg a tanítás kezdete előtt. Elmegyünk moziba (már elvonási tüneteim vannak, mozit akarok…..) és karaoke-zni is. Tajvan nem nagyon fog tetszeni a pénztárcámnak. A japánbolthoz hasonlóan itt is minden üzlet mellett megálltam volna és nyüszítő hangon rákezdtem volna, hogy akarom….. A kedvencem egy szőrme hátizsák volt, Ted maci alakú (a Ted filmből). Már láttam valakin a városban és majdnem letéptem róla. Olyan szomorú, hogy nem láttam még a filmet.

Ugyanilyen könnyen vehetnék Spongebob-os szőrme hátizsákot is, amibe még A4-es lapok is beleférnénk. Komolyan, viszlát felnőtt lét, ilyennel fogok suliba járni.

Ha már szóba került Spongebob, kitérnék a Spongebob és Angry birds imádatukra. Mindent lehet ilyen mintákkal kapni. A kedvenceim a Spongyás és Patrick-os robogó bukósisakok. De a 7eleven akciója most valami olyasmi, hogy fizetés után Angry birds matricákat kapsz, amiket füzetben gyűjthetsz és Angry birds-ös bögrére válthatod be.

Ebben a kerületben is bebizonyosodott, hogy mindent meg lehet itt is kapni, mint otthon, csak többfélében. Rengeteg dolgot, amit otthon hónapokig kereste, itt a legcukibb színekben és mintákban dobják utánad (pl. fejhallgató, iPhone hátlap stb.) Az árak pedig kb. hasonlóak az otthoniakhoz.

Egyre kuszább összefoglalóm végére (ígérem a következő egységesebb lesz, de a folyamatos rohanás is ügyintézés lefáraszt és itt már eléggé késő van) hagytam még egy kisebb történetet. Mesélték szintén nemrég érkezett magyarok, hogy sétáltak az utcán, amikor az egyik lány közülük egy hangosat sikít. Mindenki odafordul, a többiek pedig kérdezik, hogy mi az. Egy csótány futott el előtte az egyik legforgalmasabb utcán. Mikor leírta, hogy mekkora volt, csak bólogattam és lányos hisztizésnek véltem az állat méretének ecsetelését. Majd tegnap, amikor szálltam le a buszról, átszaladt előttem valami az úton. Nem is nagyon vettem észre, hogy mi az, ameddig nem tudatosodott bennem, hogy egy középső ujjam nagyságú csótány volt. Lehet, hogy mégis találó volt az a dinoszaurusz megnevezés.

(Bocsánat a kevés kép miatt, de általában lusta vagyok elővenni a fényképezőgépem)

 A parlament

A Taipei 101

Sun Yat-sen Memorial hall

A szobor

Az orsegvaltas