2013. november 9., szombat

Danshui és a cicák faluja

Hétfőn elkezdődtek a tajvani órákat. Ez csak egy bevezetés a tajvani őslakosok nyelvébe. Eddig a különféle hanglejtéseket gyakoroltuk és egy dalt is megtanultunk és elénekeltünk, ami tajvaniul volt. Az írásjelek ugyanazok, mint a kínaiban, mert nincs a tajvaninak saját írása, csak máshogy ejtjük ki azokat a karaktereket.
Kedden a language exchange-emmel találkoztam, aki hozta az egyik barátját, annak egy indiai és két japán ismerősét, így egészen érdekes társaság lettünk. Kínaiul beszélgettünk, ami néha csak azért volt idegesítő, mert az indiai fiú, aki egy csoporttal alattam van, sokkal jobban beszélt, mint én.
Szerdán kínai után árnybáb készítésre mentem. Én egy sárkányt választottam. Először körberajzoltunk a sablont egy műanyag lapra, majd kivágtuk. Kifestettük, ahogy akartuk és pálcikákból és zsinórból megcsináltunk a mozgató alkatrészeit. Befejezni nem tudtam, mert mennem kellett ebédet venni, utána pedig a szerdai órám csoportjával találkozni, mert csoportmegbeszélést kellett tartanunk. A tanár, aki megmutatta nekünk, hogy kell az egészet megcsinálni, befejezte nekem és másnap megkaphattam. Nem lett rossz, csak sok festék lepattogzott róla.
A kínai és aztán a másik órám leterhelt, így nem tudom mi lesz szerdánként, amikor majd a harmadik órám is meg lesz tartva.
Csütörtökön elmehettem az itteni igazolványomért, de csak azután, hogy jobban felöltöztem. Egyik napról a másikra olyan hűvös lett, hogy a térdnadrágomat át kellett napközben cserélnem egy hosszú gatyára.
Pénteken biciklizni mentem egy angol sráccal, akivel a szakom orientációján ismerkedtem meg. Danshui-ba mentünk fel, Tajpej északi részére. Már többször voltam itt, ahol a Tajpejen keresztül folyó folyó a tengerbe ömlik. Amikor múlt nyáron biciklizni mentünk, ugyanerre voltunk, de akkor sokkal nagyobb távot tettünk meg. Most annak csak egy részét bicikliztünk le, fel az öbölig. A legszebb időben mentünk, naplemenetében, ami csak ezért olt rossz, mert a nem kiépített bicikli út egy éjszakai piacon megy keresztül, ami pont ekkor kezdett éledni. Aztán visszaadtuk a bérelt bicikliket és Shilin-be, egy nagyobb éjszakai piacra mentünk, ami pont a hazafelé úton volt.
Szombaton virág és jáde piacra mentünk egy új magyar lánnyal. Jáde piacon meg kellett javítatnom egy ott vett szerencse fittyegűmet és sikerült egy jáde gyűrűt is vennem, pontosabban egy nem igazi jáde jáde gyűrűt. Eredetit nem nagyon lehetne ennyi pénzből venni. A virágpiacon egy új növényt vettem magamnak, ahelyett, amit oda kellett másnak adnom, amikor hazamentem. Sikerült is vennem. Egy darabig betegeskedett, ami után hazahoztam, de mostanra úgy tűnik életben fog maradni.
Vasárnap végre megtörtént az, amit már olyan régen terveztem: eljutottam Houtong-ba, cica faluba. Tajvani lányokkal kellett volna mennem, de a „vezetőnek” az anyukája kórházba került azon a hétvégén, így ő és a barátai lemondták. Így én „vezettem” mivel én tudok a legjobban kínaiul azok közül, akik eljöttek, akik nem voltak sokan, csak Leyla és Basak.
Vonattal mentünk, aztán buszra szálltunk. A busz belseje is cicákkal volt kidíszítve, az elejére pedig cica szemek voltak festve. A cicák faluja egy hegyoldalban van. A völgyben egy folyó folyik és ott futnak a vonatállomás sínei is. Az első cicák már az állomáson megjelentek és a kirakott cica etető tálak is. A faluba egy furcsa, modern dizájnos felüljáró vezetett végig.
A falu cicás részére érve megtöbbszöröződött a cicák száma. Aznap nem esett az eső, ezért is mentünk, de fülledt meleg volt így az össze cica csak döglődött. Az árusok voltak csak aktívak, akik cica kaját és cica játékokat árultak. Több lányt is láttunk, akik kinyitott cica kajás konzervekkel meg kiskanalakkal szaladgáltak körbe, hogy etethessék a cicákat. A cicák eléggé eltérőek voltak. A legtöbb felnőtt cica volt, csak 1-2 fiatalabbat láttunk. Voltak gondozottak és kevésbé gondozottak is. Azt viszont észrevettük, hogy többjükön voltak „harci” sérülések. Végigjártuk az utcácskákat és a boltokat is, amik minden cicásat árultak. A végén kis házacskák voltak, mint a kutyaházak, csak cicáknak. Cicaházak.
Ezek után visszamentünk a völgybe, ahol még több cicás bolt várt és bányászati múzeum. A területen régen nagyon fontos volt a bányászat, ami céljából a legtöbb épület a környéken fel lett húzva, hidaktól kezdve a dolgozók „kollégiumáig”. A legtöbb épület ma már eléggé lerobban állapotban van.

(Bocsánat a megfordítatlan képekért. A mobilommal csináltam őket és a mobilom és a gépem utálja egymást és ez az eredmény.) 

(A végén random képek a koleszban)
































































2013. október 7., hétfő

Bepótlás - Május - Benedict Cumberbatch és a dumpling-ok

Májusban nem sok izgalmas dolog történt. Az egyik ilyen nem izgalmas dolog – dehogyis nem az volt – az volt, amikor megtudtam, hogy a közelgő új Start Trek filmet egy majdnem életnagyságú hirdetéssel fogják hirdetni az egyik kedvenc színészemmel. Így kötelességből el kellett mennem a fiatalok negyedében, hogy én is láthassam, lefényképezkedhessek vele. Ez utána többször is megtörtént, mert májusban elég sokat voltam moziban, mindig a fiatalok negyedében, így többször is elzarándokolhattam. Itt is meg kell köszönnöm Eszternek, hogy elrángathattam és hogy az ilyen hülyeségeimben is benne volt.
Májusban fizettünk be Daphne-vel dumpling – a húsos tészta – készítő szakkörre is. Megtanították nekünk, hogy kell megcsinálni, bár elég sok mindent készen kaptunk. Készen volt a töltelék is és a tészták is formára voltak vágva, amiket meg kellett töltenünk. Így mi kb. annyit csináltunk, hogy bekanalaztunk egy kicsit a töltelékből, szakszerűen bezártuk a dumpling-ot és kész. Persze a szakszerűség egy idő után megszűnt és elindultak a ha-így-bezárom-akkor-is-egyben-marad-e-a-dumpling-om verseny és találódtak ki az olyan bezárási módszerek mint a fekete lyuk és a táska. (A fekete lyuk a végén tényleg az lett, mert ha szójaszószt öntöttem bele – mindegy, hogy mennyit – az a szójaszósz el is tűnt.) Ahogy mi csináltuk, a szervezők hordták is el az elkészült táskákat, hogy megcsinálják őket. Szinte minden kísérleti alany egyben maradt. Viszont egy másik problémával kellett szembesülnünk.
Mindegyik asztalnál kb. 7-9-en ültünk. Ami után megérkezett az első adag, amit közösen meg is ettünk, többen olyan 5-6-an mondták, hogy mennek. Pár perccel azután, hogy elmentek jöttek ki a konyhából egy második adaggal. Mi meg kérdeztük, hogy ez a miénk? Mondták, hogy igen és még azon kívül is kb. 50 darab van, ami még fő. Nem emlékszem mikor ettem utoljára annyit, de hoztam le dobozokat, amiben Daphne is vitt haza és én is végigkopogtattam a koleszt olyan emberek után, akiknek adhatnék.

Még egy említésre méltó dolog történt aznap. Nem nagy dolog, de az egész hetemet feldobta. Annyit ettünk, hogy sokat kellett rá innunk. Én mentem el a boltba inni venni. A boltban volt a rózsaszín egyetemi busz vezetője, aki szintén inni vett, de annyit, hogy nem tudta megtartani a hűtő ajtaját. Én tartottam meg neki, amiért megkaptam tőle az egyetlen köszönömöt, ami csak egy enyém. (Emlékezet frissítés: az egyik egyetemi kisbusz vezetője üvöltözve köszöni meg az embereknek, hogy a busszal utaztak, amikor leszállnak. De annyira üvöltve, hogy néha az épületekbe is behallatszik. Az iskolában persze nagyon híres, már része az egyetemnek. Szóval az az egyetlen köszönöm csak nekem szólt és úgy hangzott nem üvöltözve is, mint üvöltözve.)  









2013. október 5., szombat

Bepótlás - Április - Kínai opera

Áprilisban az egyik diákcsoport kínai színházi estet tartott. Két ember külön jegyet is vehetett, amivel részt lehetett venni az előadáson, sőt beöltöztettek és megmutatták, hogy hogyan kell mozogni a színpadon. Én vettem meg az egyik külön jegyet. Megmondták, hogy mikor kell hol lenni, és hogy feszesebb nadrágba menjek. A nadrág végülis jó volt, csak a zokni nem mert színes zokniban mentem és az kilátszott a balerina szerű cipőből. Mert engem öltöztettek be a lány szerepére és a másik lányt, aki külön jegyet vett, a fiúnak. Először kifestettek. Eléggé gyorsan ment, kb. 20-25 perc alatt meg volt. Ezután kellett a színpadra kimennem, a többiek elé. Itt csinálták meg először a hajam. Egy nehéz parókát raktak fel – mondták, hogy nehéz lesz és húzta is rendesen hátra a fejem -, amit sikerült megszoknom. A paróka és a hajam közti részt pedig hosszú hajtincsekkel takarták el. Kiderült, hogy az igazi emberi hajból készült és hatalmas mennyiségű ragasztóanyaggal volt bekenve. Ezekből csinálták a göndörödő tincseket, amit a képeket is lehet látni. Majd jöttek a hajdíszek és végül a ruha következett. A ruha egy kék alsó részből állt, ami addig húztak, hogy alig kaptam levegőt. Aztán pedig egy kabátot adtak rám. Ezek közben a „műsorvezető” lány és fiú folyamatosan kérdezgettek, hogy milyen érzés stb.

Én a lány szerepét játszottam, nekem azt mutatták meg, hogy hogyan kell nőiesen tartani a kezemet és azt is, hogy hogyan egy képzeletbeli ablakhoz vagy ajtóhoz sétálnom és azt kinyitnom. A fiúnak öltözött francia lánynak a ló nélküli képzeletbeli lovaglást mutatták meg. Mondták, hogy a kínai operában nem szoktak sokféle díszletet és kellékeket használni, mindent a nézők fantáziájára bíznak. Ezután mehettem mindent levenni. Csak a smink maradt, amit én nem tudtam lemosni, mert volt smink lemosóm. Szerencsére sikerült kerítenem.